A kutatásból kiderül, hogy az európai polgárok aggódnak a háború esetleges kiterjedése és a megélhetési költségek emelkedése miatt.
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta gyorsuló infláció, különösen a drasztikus energiaár-emelkedés révén az Európai Unió polgárainak legnagyobb problémájává a biztos egzisztencia lépett elő, ugyanis a válaszadók 45 százaléka szerint „némi” vagy „jelentős” nehézséget okoz számára a megélhetés. Az európaiak 46 százaléka úgy érzi, hogy csökkent az életszínvonala, míg 39 százalék szerint idén tovább fog romlani az anyagi helyzete. A felmérésben részt vevők 56 százaléka elégedetlen az életszínvonal védelmére hozott uniós intézkedésekkel, 93 százalékuk aggódik a megélhetési válság miatt, míg 82 százalékuk a szegénység és a társadalmi kirekesztés miatt nyugtalankodik.
Az Alapjogokért Központ szerint a brüsszeli elit háborúval kapcsolatos politikáját is komoly kritika érte az uniós polgárok részéről, ugyanis 81 százalék jelezte, hogy aggódik az ukrajnai háború lehetséges eszkalációja miatt. A nyugati fegyverszállítások és harcias nyilatkozatok tükrében pedig figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek közel háromnegyede aggódik egy „nukleáris incidens kockázata” miatt.
A felmérés továbbá görbe tükröt tart az Európai Unió korrupciós botrányba keveredő balliberális politikusai elé is, hiszen az EU-ról pozitív képet alkotók aránya a májusi 52 százalékról novemberre 47 százalékra esett vissza.
Miközben a válaszadók több mint fele (51 százalék) szerint az EU-ban rossz irányba haladnak a dolgok, és csak alig egyharmaduk szerint jó az irány.
Borítókép: Vásárlók Berlinben. Illusztráció. Fotó: (EPA/Filip Singer)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!