Megcsappant az érdeklődés a tanártüntetések iránt

Szombaton ér véget az ezidáig csekély érdeklődésre számot tartó Tudásmenet az oktatásért című esemény, amit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék Mozgalom és a noÁr mozgalom hirdetett meg. Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója lapunk megkeresésére elmondta: a kétoldalú egyeztetések, valamint a több lépcsőben megvalósuló béremelések hatására a politikailag motivált pedagógustüntetések száma ugyan nem csökkent, az érdeklődés azonban rendkívüli mértékben megcsappant.

2023. 01. 07. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, hétfő reggel kezdődött Miskolcon a Tudásmenet az oktatásért című esemény, amit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Tanítanék Mozgalom és a noÁr mozgalom hirdetett meg. Az akció célja, hogy a résztvevők hat nap alatt elgyalogoljanak a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig. A táv körülbelül 180 kilométer, így a menetelők mindennap körülbelül harminc kilométert tettek meg. 

Az egyik ötletgazda, Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Szakszervezetek.hu-nak úgy nyilatkozott: a menet lényege, hogy továbbra is fenntartsák a figyelmet az oktatás ügye iránt. 

Mint mondta, a kormány szereti elhitetni, hogy a pedagógusok csak bérharcot folytatnak, és vidéken minden rendben van, pedig a közoktatásban nagyon sok probléma van a tanulók túlterheltségétől kezdve a változtatásra szoruló, elavult nemzeti alaptanterven át a pedagógus kollégák munka­terheléséig. Totyik Tamás tájékoztatása szerint tegnap körülbelül száz fővel – azaz meglehetősen csekély érdeklődés mellett – indult el a menet. – Az útvonalat a rendőrség biztosítja, a kapitányságok munkatársai pozitívan, segítőkészen álltak hozzá a kezdeményezésükhöz – közölte a PSZ alelnöke.
Csütörtökre egy fővel bővült a Pedagógusok Szakszervezete csekély érdeklődés mellett megrendezett gyalogtúrája. „Egy rövid etapra én is csatlakoztam” – számolt be Berki Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Face­book-oldalán arról, hogy csatlakozott a Tudásmenet az oktatásért című eseményhez, így egy fővel bővül az eléggé szűk körűnek tűnő gyalogtúra.

Véget ér a menet


 

Szombaton utolsó szakaszához érkezik a tudásmenet. Tizenegy órakor a cinkotai Mol-benzinkúttól indulva a Kerepesi út és az Örs vezér tere által határolt parkos terület, valamint a Puskás Ferenc Stadion érintésével tervezetten délután fél ötre érkezik a menet a Kölcsey Ferenc Gimnázium elé. Ott a tüntetés szervezői egy záró demonstrációt terveznek, amelyre a Tanítanék Mozgalom Facebook-eseményben hívogatja az érdeklődőket. Az eseményen való részvételi szándékot azonban mindeddig csupán 350 ember jelezte.

 

Borítókép: A szűkkörű gyalogtúra tükrözi a szakszervezetek hatékonyságát (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.