A tárcavezető felelevenítette a pontosan nyolcvan évvel ezelőtti napot, mint mondta: a Vörös Hadsereg harci felderítésnek indult, később azonban rendkívül sikeresnek bizonyult támadással katasztrofális vereséget mért a 2. Magyar Királyi Hadseregre. Beszédében kitért arra is, „nem kenyere” megítélni mit kerestek a Don mentén a magyar katonák, helytállásukat azonban feladatának tekinti kiemelni. Főként, mivel „a megcsonkított ország teljesítőképességével arányosan, hiányosan felszerelt, az ország határain kívül homályos célok mentén odavezényelt katonák példásan tették a dolgukat”.
A honvédelmi miniszter szerint kötelességünk az is, hogy tanulságokat vonjunk le a magyar katonák áldozataiból, és átértelmezzük azokat a jövőbeli áldozatokra.
A legjobb háború az, amit meg sem vívnak
– hangsúlyozta.
A tárcavezető azt is elmondta, hogy a nemzeti kormány azért épít egy komoly, létszámában is tekintélyes, felszereltségében XXI. századi, innovatív, modern, high-tech haderőt, hogy semmilyen más lehetőség ne maradjon az ellenség számára, mint a tárgyalás.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!