– Ezért felelősséget kell vállalnia a polgármesternek! – emelte ki lapunk megkeresésére Nagy István, az újpesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője, ugyanis Déri Tibor korábbi momentumos, jelenleg független polgármester szintén távol maradt a kormány által összehívott egyeztetéstől. Szerinte a baloldali városvezetés nem vezeti a várost, ehelyett politizál és károkat okoz.
Nagy István kiemelte: az elején Újpest vezetői, Déri Tibor polgármester, Trippon Norbert és Bedő Kata DK-s, Czigler László jobbikos és Perneczky László LMP-s alpolgármesterek még együttműködők voltak és teljesítették azt az adatszolgáltatást, ami a tárgyalások alapját jelentette. – Ezt követően viszont Déri Tibor, valószínűleg a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc újpesti helytartójának, Varju Lászlónak az utasítására nem ment el az egyeztetésre.
Emiatt több száz millió forintos energiaár-kompenzációtól esett el a kerület – hangsúlyozta a fideszes képviselő, aki hozzátette, ezért a súlyos kötelezettségszegésért fegyelmi felelősségre vonást kezdeményez a polgármester ellen. Kiemelte: a Fidesz és az Újpestért Egyesület frakciószövetség ezúton is lemondásra szólítja fel Déri Tibort, Újpest polgármesterét.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!