„Akadálymentes Szabadságmenettel” ünnepeltek, egyben tiltakoztak a kormány ellen a pedagógustüntetések mögött álló „civilek”, baloldali önkormányzati vezetők, élükön Karácsony Gergely főpolgármesterrel. A tömeg lassan haladva a Hősök terétől a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél felállított színpad felé haladt.
![Karácsony Gergely is beszédet mondott.](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/03/HPeFvY9VgMky6NY8v8bnPWEr--tn_OGS2YwhqmEq-WY/fit/1200/798/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0OGYzM2QwNTUzMDQ0OGE5YzUzZmIzMThmYjVkN2Q0.jpg)
A résztvevők egy történelmi múltat megidéző vörös molinóval vonultak, amelyen a
Szabadság, együttműködés, szolidaritás
felirat szerepelt. A molinó előtt láthatósági mellénybe öltözött aktivisták megafonnal a kezükben a következőt skandálták: „Elegünk van!”, azonban a tömeg nem nagyon lelkesedett a szólamért. Bár a baloldal rendezvényein ritkán tűnik fel magyar lobogó, az LMBTQ-jelképek és a pedagógus-diák tüntetésekről ismert transzparensek mellett most több zászlót is láttunk.
Az Andrássy út elején felállított színpadnál az esemény arculata könnyen megtéveszthette az embert: ha az óvatlan jelenlévő nem olvassa el a molinók feliratát, egy szimpla utcai fesztiválon érezhette magát.
A hangulatért a Punnany Massif együttes felvételről szóló zenéje, valamint különböző angol underground rapzenék feleltek.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/03/JubBWVqX47Wy9yVp5q7DjnPCZ7vAV-Zqt5SCaSkrnQc/fit/1200/1600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlM2E1ZTUzYWJmZTRiZTg4MzA2YzI1YTVhMmQxY2Zj.jpg)
A civilek által meghirdetett rendezvényt Karácsony Gergely beszéde nyitotta meg. Budapest főpolgármestere szerint azokkal, akik kokárdát viselnek, közös a sorsuk, egyek.
Kampánynyitót tartott Karácsony főpolgármester
– Aki ma kokárdát hord, annak ki kell mondania, hogy szabadságot és békét Ukrajnának, szabadságot és békét Magyarországnak – hangoztatta a városvezető.
Kiemelte azt is:
Budapest olyan város, ami a szabadságé, ahol ragaszkodnak ahhoz, hogy a család az család, a sokszínűség alapérték, ahol van egy jogtörténet és ennek jegyében rendezik be az életet.
– Budapest – miként sok magyar város – köztársaság és az is marad! A köztársaság ott van az emberek szívében, a civilekben, a helyi közösségekben, a tanárok és diákok mozgalmában, az orvosi kamarában – hangoztatta, hozzátéve: a köztársaság ügye az ellenzéki pártok és a civilek ügye is.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/03/DM84cin6kcGwKSqIorr1zc48ihGo5GRvp-j8rd5FycY/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmNjc5MzI0OTBiNTRiYzE5MWI5MmRjY2U4YTUwOGQx.jpg)
A jövő tavaszi, 2024-es önkormányzati választások kapcsán a főpolgármester végül kijelentette:
a Szabadságmenet nem ma ér véget, hanem ma kezdődik.
Jövőre pedig nemcsak megőrizni akarják a szabad városokat, hanem növelni azok számát.
Megjelent a nemzetközi baloldal szimbolikája
Érdekes megjegyezni: az eseményen a nemzetközi baloldal jól ismert szimbolikáját használva vörös-fekete alapon jelenítették meg Petőfi Sándort és Szendrey Júliát a kivetítőn. Karácsony beszédét követően azonban oszladozni kezdett a tömeg. A főpolgármester egyébként a felvonulásra készülődve megosztott egy képet a Facebook-oldalán, amelynek a jobb alsó sarkában látszik egy cédula, amelyen tollal írva az alábbi felirat látható: „ügyfélkapu jelszó”.
Igaz, a cetli alja éppen nem látszik a hajtás miatt, azonban a főpolgármester kis híján több ezer emberrel osztotta meg ügyfélkapus jelszavát.
Karácsony Gergely után egyebek mellett Pankotai Lili, az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja lépett színpadra, akinek a beszéde – akárcsak október 23-án – most sem volt visszafogott. A szabad szájú gimnazista a Quimby frontemberének, Kiss Tibornak a sorait költötte át beszédében:
„Miért cseszitek szét az országomat? Miért rúgjátok hasba az ápolót? Miért ültetik szamárpadba a tanárokat? Miért sz…rjátok szájba az álmodót és a főnökök, kik úgy választanak vezetőket, hogy kimennek a legközelebbi álkereszthez és megnézik, kinek a térde véresebb? Mindenki döntse el maga, ki, mi miatt és kinek térdepel.”
„De ti még sátánnak is túl férgek vagytok, mert a sátán bátran vállalja magát, de ti hívőként letettek hitetlenek.
És te miért fosztod ki az országot? Mikor kifosztod az országot, mi ezt ölbe tett kézzel nézzük? Ugye nem gondolod, elvtárs?” – fogalmazott a diáklány, aki a menet élén haladt a szervezőkkel együtt.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/03/qmsrwLbkbknBHEgpMnJUf0gsXUTQ3-tbzcg9m-MFNYo/fit/1200/772/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4MzJhZjdlZWU0YjQwNzJhYTZiNmU3MjJlZjQwNDYx.jpg)
Borítókép: A civil szervezetek Szabadságmenet elnevezésű eseménye (Fotó: Havran Zoltán)