Gyurcsányék újabb párbeszédes politikust igazoltak

Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester az újabb trófea.

Bákonyi Ádám
2023. 03. 13. 11:13
Uniós pénzek ellen lobbiznak Gyurcsányék
20221029 Budapest A Demokratikus Koalíció XII. kongresszusa Fotó: Mirkó István (MIa) Magyar Nemzet képen: Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője férje, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester, a Párbeszéd országos elnökségének tagja is átlép a DK-ba – jelentette be közleményében Gyurcsány Ferenc pártja. 

Szabó Zsolt az átlépés okaival kapcsolatban közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy „baloldaliként, ellenzékiként és demokrataként mostanra a Demokratikus Koalícióban látom az egyetlen reményt egy olyan Magyarországra, ahol mindenki megkapja a lehetőséget a tisztességes megélhetésre és az életben való boldogulásra. Hiszem, hogy a Dobrev Klára által vezetett Árnyékkormány tud csak valódi alternatívát nyújtani az orbáni diktatúrával szemben.”

– A Demokratikus Koalíció üdvözli Szabó Zsolt átlépését! Büszkék vagyunk rá, hogy újabb politikus látja úgy, hogy csak az árnyékkormány és a DK jelentette kormányzóképes alternatíva vethet véget az Orbán-rendszernek. Szabó Zsolttal csak még erősebb lett a DK, így még nagyobb erővel küzdhetünk a magyarok ezeréves álmáért, az európai Magyarországért! – áll a DK közleményében. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.