időjárás 28°C Anita , Kármen 2023. június 2.
logo
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata a Brüsszelből gerjesztett infláció letörését célozza

Hatásosnak bizonyult a kormány által kezdeményezett vizsgálat

Magyar Nemzet
Forrás: alapjogokert.hu
2023.03.23. 19:23 2023.03.23. 19:32
Hatásosnak bizonyult a kormány által kezdeményezett vizsgálat

Brüsszel „szankciós inflációjának” letörését segíti a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata – hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ. A közjogi elemzőintézet kiemelte: a brüsszeli szankciók miatt olyan ellátási zavarok keletkeztek a piacokon, az államok pánikvásárlásai pedig olyan keresletet generáltak, ami soha nem látott magasságokba lökte az energiahordozók, és ennek következtében egy sor más termék árát. 

Ez a hatás érzékelhető Magyarországon is. Olyan élelmiszerek ára lőtt ki, amelyek korábban jelentősen olcsóbbak voltak. A helyzet kezelésére a kormány az árstopok rendszerét alkalmazta, hogy ezzel az eszközzel védje a magyar embereket az alapvető élelmiszerek árának folyamatos emelkedésétől.

 Eközben ugyanakkor megfigyelhető volt, hogy minden más termék ára jelentősen megemelkedett – írta honlapján az Alapjogokért Központ. 

Úgy tűnt – folytatták –, az élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó láncok elkezdték jelentősen túlárazni a nem hatósági áras termékeiket, abból a megfontolásból, hogy egyébként is inflációs környezet van, a magyarok beletörődtek ebbe a helyzetbe, ezért úgyis megvásárolják ezeket a mesterségesen megdrágított termékeket. 

A kormány azonban nem törődött bele a jelentős túlárazásokba, a kereskedelmi láncok „nyerészkedéseibe”, ezért arra utasította a GVH-t, hogy vizsgálja meg az élelmiszerláncok beszerzési és értékesítési árait, és ezek jelentős különbségeit. A vizsgálatok pedig hatásosnak bizonyultak: a láncok egymás sarkát taposva, egymást túllicitálva, egyre-másra jelentik be óriási akcióikat, leárazásaikat és jelentős árengedményeiket 

– emelték ki. Ezzel is igazolódott, hogy jelentős és indokolatlan túlárazásokkal lehetett találkozni a boltok polcain az elmúlt időkben – fűzték hozzá.

Borítókép: Illusztráció. (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.