A magyarok nagyon szigorúan büntetnék a gyerekeknek drogot árusító bűnözőket

Jól látható, hogy a dollárbaloldal még saját szavazótáborával is ellentétes álláspontot képvisel – olvasható az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásában.

Magyar Nemzet
Forrás: Alapjogokért Központ2023. 04. 20. 10:11
Little,Kids,Schoolchildren,Pupils,Students,Running,Hurrying,To,The,School
gyermekvédelem
2040833939 Forrás: shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választókorú magyarok óriási többsége (93 százaléka) még szigorúbban büntetné a kiskorúaknak kábítószert eladó bűnelkövetőket, 85 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy nagyobb odafigyelés kell a gyermekek kábítószer-fogyasztása kapcsán – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából. 

Az ügyben tehát társadalmi egyetértés mutatkozik, több jel azonban arra utal, hogy a dollárbaloldal a gyermekvédelmi népszavazás után a kábítószer elleni fellépés kapcsán is szembemegy a nemzeti konszenzussal. Ez abból a szempontból persze nem meglepő, hogy a nyílt társadalom hálózatához tartozó szervezetek világszerte a drogliberalizáció pártján állnak.

A kábítószer-fogyasztás elleni fellépés már az első Orbán-kormány számára kiemelt terület volt, ugyanis ekkor készült el Magyarország legelső drogstratégiája. A baloldali kormányok alatt számos hiányosságra derült fény, a drogliberalizációs terveik, valamint Bajnai Gordon 2009-es, új kábítószer-stratégiája már az addigra tiltottnak minősülő szerek legalizálása felé nyitotta meg az utat. A 2010-es nemzeti fordulatot követően új szemlélet lépett életbe, ennek köszönhetően Európa egyik legszigorúbb drogtörvényét fogadta el a magyar parlament.

Azonban az újonnan megjelenő dizájner (szintetikus) drogok fiatalok körében tapasztalt terjedése aktualizálta a problémát, amelyet a közvélemény-kutatás eredményei is alátámasztanak: a megkérdezettek 93 százaléka mondta ugyanis azt, hogy egyetértene az illegális kábítószereket kiskorúaknak terjesztő bűnelkövetők szigorúbb büntetésével. Csupán egy szűk, négyszázalékos csoport helyezkedett szembe ezzel a többségi véleménnyel.

A válaszadók körében kiemelkedően magas az egyetértés (85 százalék) annak kapcsán is, hogy a gyerekek kábítószer-fogyasztása probléma, ezért nagyobb odafigyelésre volna szükség a kiskorúak védelme érdekében. Mindezek alapján látható, hogy mindkét esetben szavazótáborokon átívelő konszenzus tapasztalható, legyen szó kormánypárti vagy ellenzéki válaszadóról, döntő többségükben egyetértenek a gyermekek védelmének ezen kérdéskörében is.

Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy az ellenzéki pártok miatt politikai értelemben ilyen közös nevező nem jött létre. 

Fotó: Alapjogokért Központ

A Gyurcsány Ferenc rajongói klubjaként viselkedő Momentum ifjúsági szervezetének elnöke a cannabisfogyasztás legalizálását követelte, a Liberálisok politikusai pedig a drogliberalizációt sürgették korábban. A baloldal nemcsak a kábítószer elleni küzdelemben hagyta magára a fiatalokat, hiszen a társadalmilag kiemelkedő támogatottságú gyermekvédelmi népszavazás elleni agitációval az iskolák kapuit is szélesre tárta volna a genderpropaganda előtt.

Fotó: Alapjogokért Központ

Jól látható, hogy az ellenzék politikája ezen a téren is szembemegy a magyarok akaratával, a dollárbaloldal még saját szavazótáborával is ellentétes álláspontot képvisel megint. Szuverenitás hiányában nem is tehet mást, hiszen „részvényesei”, mint például Soros György szerint a kábítószer-használatot mint „közegészségügyi” kérdést kell kezelni. Magyarországon azonban a választók akarata érvényesül, nem pedig a guruló dollároké – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb kutatásában.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.