Az Alkotmánybíróság is felülvizsgáltathatja Pikó Andrásék LMBTQ-lobbiját

Több eszköz is rendelkezésre áll a kormány kezében arra, hogy a gyermekvédelmi törvényt betartassa a józsefvárosi önkormányzattal is. Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász lapunknak elmondta: a kormányhivatal, az önkormányzatokat felügyelő miniszter és az Alkotmánybíróság is közbeléphet, ha Magyarország törvényeivel szembemegy egy helyhatóság. Mint írtuk: a múlt héten elfogadta a józsefvárosi képviselő-testület azt az esélyegyenlőségi programot, amelyben az önkormányzat kiskapukat keres arra, hogy a kiskorú gyermekeket érzékenyíthesse.

2023. 05. 04. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– E körben hangsúlyozandó, hogy a jogforrási hierarchia alacsonyabb szintjén álló normák ex lege nem lehet ellentétes a magasabb szinten elhelyezkedő jogforrásokkal, amelyek csúcsán az alaptörvény helyezkedik el. A települési és területi önkormányzatok, képviselő-testületek emellett sajátos közjogi jogállással rendelkeznek, ami lehetővé teszi az önkormányzatok különböző entitásainak, hogy a helyi ügyek kapcsán jogalkotást folytassanak, ha a szabályozandó területet törvény nem rendezi – húzta alá ifjabb Lomnici Zoltán. Azaz van jogi eszköz a kormány kezében, hogy a józsefvárosi baloldal által alkotott vitatható programot újragondolásra küldje, sőt amennyiben a képviselő-testület az alaptörvénnyel szemben alkot szabályokat, fel is oszlathatják azt.

– A helyi önkormányzatok felett törvényességi felügyeletet – Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény alapján − a területileg illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal is gyakorol. Továbbá a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel egyetértésben irányítja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletét és kezdeményezi a kormánynál az alaptörvénnyel ellentétesen működő helyi képviselő-testület feloszlatására vonatkozó országgyűlési előterjesztés benyújtását. Ezen túlmenően az Alkotmánybíróság is felülvizsgáltatja egy önkormányzati rendelet alaptörvénnyel való összhangját – zárta sorait az alkotmányjogász.


Az LMBTQ szervezetek kijátszanák a törvényt

A gyermekvédelmi törvény módosítását benyújtó Kocsis Máté, országgyűlési képviselő, korábbi józsefvárosi polgármester a Mandinernek a közelmúltban úgy fogalmazott: bár sikerült vele visszaszorítani az erőszakos LMBTQ-propagandát, ám a baloldali önkormányzatok azért tovább erőltetik azt. Példaként említette: Pikó Andrásék Józsefvárosban beleírták az esélyegyenlőséginek hívott programjukba, hogy bár a törvény megnehezíti, meg kell próbálni eljuttatni az LMBTQ-tartalmakat a gyerekekhez. A Fidesz frakcióvezetője szerint ebben a harcban sokunknak nagy elégtétel, hogy Magyarországon még egyetlen kérdésben sem szavaztak annyian egy irányban, mint tavaly április 3-án a gyermekvédelmi népszavazáson.

A szintén józsefvárosi székhellyel rendelkező Labrisz Leszbikus Egyesület azon dolgozik, hogy a pedagógusokon keresztül juttatnák el a gyerekekhez az LMBTQ-érzékenyítést, habár a törvény ezt közvetlenül megtiltotta. A leszbikus egyesület a 28. Budapest Pride fesztivál programsorozatának részeként újabb érzékenyítő foglalkozást hirdet. A workshopjuk során – amelyre elsősorban a pedagógusokat, pedagógushallgatókat vagy egyéb oktatási területen dolgozó szakembereket várnak – a résztvevők megismerkednek az egyesület gondozásában megjelentetett Meseország mindenkié című mesekönyvvel, részt vesznek egy alsós diákoknak tervezett bemutató órán, majd annak szakmai megbeszélésén.

Borítókép: Tiltakoznak az LMBTQ-lobbi ellen (Fotó: Hírnyolc)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.