időjárás 23°C Medárd 2023. június 8.
logo

Csevegőalkalmazáson keresztül adták-vették a drogot, bíróság elé állnak a dílerek + videó

Magyar Nemzet
Forrás: Ügyészség
2023.05.25. 13:39 2023.05.25. 13:51
Csevegőalkalmazáson keresztül adták-vették a drogot, bíróság elé állnak a dílerek + videó

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt tizenhét ember ellen, akikre három éve egyszerre több helyszínen csaptak le a hatóságok. Akkor több kilogramm kábítószert és drogkereskedelemből származó több millió forintot is lefoglaltak.

Az egyik vádlott, egy huszonkilenc éves férfi 2019 szeptemberétől különböző kábítószerek, köztük marihuána, amfetamin, MDMA kereskedelmével foglalkozott, 2020 májusától pedig internetes alkalmazásokon keresztül terjesztette a drogot. Akkor egy üzenetküldő applikációt használva olyan zárt csoportot hozott létre, amelynek tagjai, az ügy további vádlottjai egymás között tudták adni és venni a kábítószert.

A hálózatot működtető vádlott és a szintén tudatmódosító szerekkel foglalkozó élettársa az ügyeleteket bonyolító csoport adminisztrátorai voltak. A csetes felületen osztották meg az eladásra kínált kábítószerekre vonatkozó információkat és fényképeket. A férfinak legalább negyven vásárlója volt, közülük többen viszonteladóként működtek. Ők a megszerzett drogok egy részét továbbadták saját ügyfeleiknek. Voltak azonban olyan csoporttagok is, akiktől viszont a férfi maga szerezte be az eladásra szánt kábítószereket.

A csoport az ügyészség szerint úgy működött, hogy az értékesítők 

beírhatták a csetes felületre, hogy éppen milyen kábítószerrel rendelkeznek, akik pedig vásárolni akartak, megjelölhették, milyen fajta kábítószert keresnek. A vevők és az eladók közötti konkrét üzletkötés már privát üzenetekben történt, amelyekben egyeztették a részleteket.

A csoport egyes tagjai az általuk értékesített kábítószer egy részét az úgynevezett dark weben keresztül, külföldről szerezték be. Ezenfelül a huszonkilenc éves férfi az egyik közösségi oldalon egy ezer tagot meghaladó csoportot is működtetett, ahol megoszthatták egymással a kábítószerrel kapcsolatos tapasztalataikat – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Borítókép: Az elosztó titkos könyvelése (Forrás: Rendőrség)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.