időjárás 27°C Jusztina 2023. szeptember 26.
logo

Ittasan, jogosítvány nélkül haladtak a forgalommal szemben egy veterán autóval

Magyar Nemzet
Forrás: Police.hu
2023.06.07. 18:21 2023.06.07. 18:38
Ittasan, jogosítvány nélkül haladtak a forgalommal szemben egy veterán autóval

Június hatodikán, reggel fél hétkor kapcsolták le a rendőrök az ittas fiatalokat.

Bejelentés érkezett a Balatonalmádi Rendőrkapitányság embereihez, miszerint egy veterán jármű a forgalommal szemben közlekedik.

A több mint ötmillió forint értékű járművet a két férfi június 6-án délután Badacsonytomajról, a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül vitte el, majd azzal Budapestre akartak menni.

 Az autó huszonöt éves sofőrje és huszonnégy éves utasa felváltva vezették az autót, így mindkét fiatalt megszondáztatták a rendőrök, és kiderült, hogy alkoholt is fogyasztottak, ezen felül

 érvényes jogosítványuk sem volt.

Büntetőeljárást indítottak ellenük járművezetés ittas állapotban vétség és jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt, valamint szabálysértési eljárás alá vonták őket a jogosítvány meglétének hiányáért.

Borítókép: A veterán Mercedes a helyszínen (Fotó: Police.hu)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.