Pórul járt a Magyar Orvosi Kamara

Az egyik négy éve hivatalban lévő alelnök lemondásához vezetett a legújabb botrány, amely megrázta a Magyar Orvosi Kamarát. Habár úgy tűnt. sikeres kampányt folytattak a kötelező tagság eltörlése után, hamar kiderült, hogy a problémák ezzel nem oldódtak meg, a maradást választó orvosok között pedig sokan vannak, akik nem szeretnék, ha továbbra is politikai játszmákat folytatna az érdekvédelmi szervezet.

Magyar Nemzet
2023. 06. 12. 16:57
Budapest 2020.01.10. dr. Kincses Gyula , Magyar Orvosi Kamara elnöke foto: Kallus György/Világgazdaság Fotó: KALLUS GYORGY
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik küldött azonban felhívta a figyelmet arra, hogy 

a lejárt mandátumok meghosszabbítására sincs jogosultságuk. 

Ekkor a többség ráébredt, hogy az egész küldöttközgyűlés jogszerűtlen, és káosz alakult ki. Ennek ellenére az elnök próbavoksolást rendelt el, amit háromszor is megismételtek, egyiken sem volt meg a határozathozatali küszöb, akár szavazógéppel, akár kézfelemeléssel, akár felállással szavaztak. Ekkor a jelenlévők többsége elhagyta a termet, így a küldöttközgyűlést berekesztették.

A történtekről lapunknak beszámoló orvosok szerint megkérdőjeleződött a MOK legitimitása, hiszen bár a szervezet elnöksége teljes átláthatóságot hangoztat, mégsem tették közzé az elnökség éves beszámolóját, a felügyelőbizottság beszámolóját és az etikai bizottság beszámolóját. Mivel az országos küldöttközgyűlés botrányba fulladt, nincs elfogadott 2022. évi számviteli beszámoló se.

 

Lemondott az alelnök

Miután a történtek napvilágot láttak, a MOK egyik alelnöke, Lénárd Rita bejelentette a lemondását. „Egy szervezet életében vannak jobb és rosszabb periódusok. Mi most érkeztünk el oda, hogy az elnökségen belüli véleménykülönbségeket nem tudtuk áthidalni, kompromisszumos megoldássá formálni. Úgy gondoltam, azzal segíthetem a továbblépést, ha lemondok tisztségemről” – mondta el a Népszavának a 2019 óta hivatalban lévő alelnök.

Lénárd Rita távozásával kapcsolatban Kincses Gyula említett nyilatkozatában úgy fogalmazott: 

„Kialakultak olyan nem várt feszültségek, amelyekben valószínűleg senki nem birtokolja a teljes igazságot, 

de ezek miatt az elnökségi ciklus hátralévő pár hónapjában nélkülöznünk kell Lénárd Ritát. Remélem, hogy néhány hónap múlva nyugodtan tudjuk összegezni a közösen együtt elért eredményeinket.”

Az elnökségen belüli feszültségeket tetézte az is, hogy a szexért gyógyszert felíró háziorvosról is kiderült, hogy a MOK egyik vezetője lehet, ami az elnökségnek is egyértelművé tette: ők sem fedhetetlenek. 

 

Elszámolhatták magukat

A Magyar Nemzet információi szerint a kamara vezetése azzal számolhatott, hogy a maradás mellett döntő orvosok mind azonos politikai platformon állnak velük, azonban mint kiderült, 

az orvosok nem szeretnék, ha érdekvédelmi szervezetüket politikai kampányokban vetnék be. 

Lapunknak korábban azt a kritikát is megfogalmazták a háttérben nyilatkozó orvosok, hogy a MOK nem a saját vélt vagy valóságos hibáira koncentrált, hanem a kormánnyal való hadakozással töltötte az idejét.

 

A MOK egyébként most is a kormányt hibáztatja, leírásuk szerint azért nem tudtak időben lépni, mert a kabinet hátráltatta őket.

„A küldöttközgyűlést bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította. A bizonytalanság a négy évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte az Országos Hivatal már 2023. március 8-án” – írták korábban, hozzátéve, hogy szerintük Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást. 

„A kamara a június 3-i, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek vezénylik le a választást. Az országos elnökség mandátumát a fentiek nem érintik, az 2023. november 30-ig él. Az újonnan választott képviselőkkel zökkenőmentesen folytatjuk a magyar orvostársadalom képviseletét, maradunk az őszinte hang a magyar egészségügyben” – magyarázkodtak.

Ilyen előzmények után nem lenne meglepő, ha fél év múlva új elnökséget választana a kamara. 

Borítókép: Kincses Gyula , Magyar Orvosi Kamara elnöke Fotó: Kallus György/Világgazdaság

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.