Rendkívül nagy elismerés az atlétikai világbajnokság megrendezése

– Hazánk szinte minden sportágban képes a legmagasabb szintű versenyeket megrendezni – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Nemzeti Atlétikai Központ csütörtöki bejárásán. A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy soha nem rendeztek még Magyarországon akkora sporteseményt, mint amilyen az augusztusi atlétikai világbajnokság lesz.

2023. 06. 15. 11:59
Nemzeti Atlétikai Központ Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter
Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– 2017-ben született meg a gondolat, hogy Magyarország atlétikai világversenyt rendezzen, majd 208 decemberében megkaptuk a lehetőséget, hogy hazánk rendezheti 2023-ban az atlétikai világbajnokságot – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Nemzeti Atlétikai Központ bejárása után tartott sajtótájékoztatón. Mint ismert, a stadionban rendezik idén augusztus 19. és 27. között az atlétikai világbajnokságot. A honvédelmi miniszter megköszönte Ferencz Marcelnek, a stadion tervezőjének, valamint Fürjes Balázsnak, a projekt koordinátorának az elvégzett munkát.

– Köszönet jár az esemény szervezőinek is, akik megfeszített munkát végeznek, hogy az atlétikai világbajnokság egy kiemelkedő sportesemény lehessen az idén – szögezte le a tárcavezető, kiemelve Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt, valamint Németh Balázs vezérigazgatót. Felhívta a figyelmet, hogy az atlétikai eredmények mutatják: ez a sport hihetetlen fejlődésen ment keresztül, ezért pedig egy olyan stadiont kell építeni, ami ehhez számtalan innovatív megoldással alkalmazkodik.

– A Nemzeti Atlétikai Központ megvalósítja ezt az elvárást, amivel nemcsak egy csúcssportesemény megrendezésére alkalmas, hanem Budapest és Magyarország kiamagasló sportközpontja is egyben 

– jegyezte meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf. 

Kiemelte, hogy a stadion minden igényt kielégít, korszerű és kifejezetten az atlétika céljára épült, amivel Közép-Európa legangyobb atlétikai létesítményévé és edzőközpontjává válik. Mint a tárcavezető jelezte, a világbajnokságot követően egy szabadtéri edzőterem és egy sétálópálya nyílik meg, a verseny után pedig a magyar társadalom öröksége lesz a Nemzeti Atlétikai Központ. A honvédelmi miniszter emlékeztetett, hogy Budapest és Magyarország az elmúlt években már bizonyított, mivel hazánk szinte minden sportágban képes a legmagasabb szintű versenyeket megrendezni.

– Kétszáz nemzet kétezer sportolóját várjuk, amivel a világ harmadik legnagyobb sporteseménye lesz az atlétikai világbajnokság. Soha nem szerveztek Magyarországon ekkora sporteseményt – hangsúlyozta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, hogy a világbajnokság megrendezése rendkívül nagy elismerés. 

Jelezte, hogy a mai nappal egy fontos mérföldkőhöz érkeztek, miután a kétszeres olimpiai bajnok Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke a Budapest Honvéd és a Gödöllői EAC fiatal sportolói kíséretében avatta fel a pályát, amelyen egy kört futott a gyerekekkel.

Sebastian Coe szerint az építők fantasztikus munkát végeztek, így a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban kiemelkedő teljesítményeket érhet el az augusztus 19-én kezdődő világbajnokság több mint kétszáz országból érkező kétezer versenyzője. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke az eseménynek otthont adó új létesítményben arra biztatta a magyar embereket, hogy minél többen látogassanak ki a vb-re, mert történelmi pillanatok részesei lehetnek.

Nemzeti Atlétikai Központ Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, kétszeres olimpiai bajnok és Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter a Bp. Honvéd és a Gödöllői EAC atlétapalántáival az augusztusi atlétikai világbajnokságnak otthont adó új létesítményben, a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban. A kétszeres olimpiai bajnok Coe avatta fel a Mondo-pályát, amelyen egy kört futott a gyerekekkel. Fotó: Kurucz Árpád

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter beszédet mond a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.