Súlyosításért fellebbez a vádhatóság Donáth László volt evangélikus lelkész, baloldali politikus elsőfokú ítélete ellen – írta meg a Mandiner. A portál felidézte, hogy a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság június 12-én bűnösnek mondta ki Donáth Lászlót kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében, amiért még 2019-ben több alkalommal szexuálisan zaklatta és a vád szerint egy vita alkalmából fojtogatta is az általa vezetett Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik dolgozóját. A bíróság mindezekért egymillió forint pénzbírsággal sújtotta a momentumos EP-képviselő, Donáth Anna édesapját.
Szexuális zaklatás: súlyosabb büntetést kaphat Donáth László
Az ügyészség nem elégszik meg a volt MSZP-s politikusra kirótt pénzbüntetéssel.
A cikk kiemelte, hogy a volt MSZP-s országgyűlési képviselőt először tárgyalás megtartása nélkül, büntetővégzésben ítélte a bíróság két és fél év felfüggesztett börtönre, azonban Donáth a tárgyalás megtartását kérte, az eljárás végén pedig csak becsületsértésben találták bűnösnek, jelentősen enyhítették büntetését és csupán hatszázezer forint pénzbírsággal sújtották. A szeméremsértés esetében az eljárást megszüntették.
Az ügyészség azonban az ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezte éppen azért, mert a bíróságnak – az eljárás megszüntetése esetén is – törvényi kötelezettsége lett volna megállapítani a tényállást a szeméremsértés vétsége miatti eljárásrészben.
A Fővárosi Törvényszék helytadott az ügyészségi indítványnak, hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte a II. és III. Kerületi Bíróságot. A múlt héten kihirdetett, elmarasztaló ítélet ellen a védelem már a tárgyaláson bejelentette a fellebbezést, az ügyészség azonban három nap gondolkodási időt kért. A vádhatóság álláspontja szerint a pénzbüntetés nem bír elég visszatartó erővel, ugyanis az, hogy a vádlott az ítélet szerint munkakörét és bizalmi viszonyát használta fel az elkövetéshez, fokozza a társadalomra való veszélyességet.
Az ügyészség ezért azt indítványozza, hogy a bíróság felfüggesztett fogházbüntetetésre ítélje Donáth Lászlót. Miután mindkét fél fellebbezést nyújtott be, biztossá vált, hogy az elsőfokú ítélet nem emelkedik jogerőre, az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd.
Borítókép: Donáth László (Fotó: Mohi Balázs/MTI))
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Embertelenségben licitálnak egymásra a baloldal új reménységének követői.
Kigyulladt egy lakóház Dombóváron, egy ember bennégett
23 tűzoltó vonult ki oltani, de nem sikerült mindkét bennt tartózkodót kimenteni.
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat főkolomposa
A férfi Magyar Péter bizalmasának a bűntársa volt.
Karácsony Gergely ezúttal egy kanyarnyi sínt próbál eladni új villamoshálózatként
Szentkirályi Alexandra szerint ha ez az egy kanyar sín a pesti fonódó villamos, akkor a főpolgármester fejében fonódik valami nagyon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Áll a bál a királyi családban: szörnyű, ami kiderült III. Károly királyról
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Egy ember meghalt a dombóvári háztűzben, 23 tűzoltó próbálta megmenteni
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Megőrültek a svédek is
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezRendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Embertelenségben licitálnak egymásra a baloldal új reménységének követői.
Kigyulladt egy lakóház Dombóváron, egy ember bennégett
23 tűzoltó vonult ki oltani, de nem sikerült mindkét bennt tartózkodót kimenteni.
Jövőre szabadulhat a milliárdos csalássorozat főkolomposa
A férfi Magyar Péter bizalmasának a bűntársa volt.
Karácsony Gergely ezúttal egy kanyarnyi sínt próbál eladni új villamoshálózatként
Szentkirályi Alexandra szerint ha ez az egy kanyar sín a pesti fonódó villamos, akkor a főpolgármester fejében fonódik valami nagyon.