Bárddal akart bringát lopni, de pórul járt

A kecskeméti nyomozók szerint a gyanúsított férfi további három bűnesettel is összefüggésbe hozható – közölte a Police.hu.

MAGYAR NEMZET
Forrás: POLICE.HU2023. 07. 10. 15:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság egyenruhásai 2023. július 8-án kevéssel éjfél után autóval járőröztek a városban, amikor különös dologra lettek figyelmesek:

egy férfi bárddal ütlegelt egy biciklilakatot. Mire a járőrök kipattantak a kocsiból, a zár éppen megsemmisült, de a kerékpárt az ismeretlen már nem tudta elvinni, mivel a rendőrök útját állták. A férfit elfogták és lopás kísérlete miatt előállították.

Kiderült, hogy a kecskeméti lakos nem volt ismeretlen sem az egyenruhások, sem a nyomozók előtt. További két kerékpárlopás van a rovásán, illetve még tavaly októberben a Czollner térről elvitt három szemétgyűjtőt, amellyel közel 100 ezer forint kárt okozott a városnak.

A jelenleg négyrendbeli lopással gyanúsított 33 éves helybéli ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomoz. Vizsgálják, hogy a bűnelkövető további – hasonló jellegű – vagyon elleni bűncselekményekhez köthető-e – közölték a Police.hu-n.

Borítókép: Rendőrségi bizonyítékok a bűnesetről (Forrás: Police.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.