Ma már csak kevés helyen lesz heves zivatar, de ahol igen, ott elég komoly lesz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Jégre is számítanak a meteorológusok.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 07. 13. 16:47
Nagykanizsa, 2022. augusztus 28. Szakadó esõ Nagykanizsán 2022. augusztus 27-én éjjel. Napközben megnövekedhet a záporok, zivatarok esélye. MTI/Varga György Fotó: Varga György

A veszélyjelzés szerint a három vármegye egyes járásaiban heves zivatar kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Azt írják, hogy a legvalószínűbb forgatókönyvek szerint csütörtök délután nyugat, délnyugat felől heves zivatarok érkeznek. 

Forrás: met.hu

A leghevesebbek várhatóan rendszerbe szerveződve vonulnak majd a déli megyékben keleti irányba. Késő estére északnyugat felől már nagyobb területen stabilizálódhat a légkör. Péntek hajnalban a zivatarok kelet felé elhagyják az országot.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a legintenzívebb cellák környezetében nagy méretű, néhol 5 centiméteresnél is nagyobb jég, 80-100 kilométer/órás vagy ennél erősebb szélvihar, valamint felhőszakadás lehetséges. 

Borítókép: illusztráció (Forrás: MTI/Varga György)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.