Mögé sorolva egyértelművé tette, meg kell állnia. A sofőr azonban nem mutatkozott együttműködőnek, lazán rátaposott a gázra, és az M2-es felé vette az irányt – az őrmester bekapcsolta a szirénát és a villogót, majd utána eredt.
A gyorsforgalmi szakaszra kanyarodva N. Csaba halálos iramot vett fel. Az sem érdekelte, hogy a főváros felé haladó autókban nők, férfiak, gyerekek, idősek, családok ülnek, sebessége már a 200-at súrolta, valószínűleg semmi más nem járt a fejében, csak az, hogy bármi áron el kell tűnnie, le kell lépnie.
Az őt követő rendőrautót vezető Gál Zsombor őrmestert ennél sokkal több minden foglalkoztatta, miközben a kormányt markolva tövig nyomta a gázpedált, hogy ne veszítse szem elől a menekülőt.
Állítja, elsősorban másokra – a békésen Budapest felé tartó autóban ülőkre, vele lévő társaira – gondolt, eltökélte, senkinek nem eshet bántódása.
Elmondása szerint bár az adrenalin túltermelődött szervezetében, nem izgult, nem stresszelt, az édesanyjától tanult higgadtsággal és összpontosítással vette a másodpercenként módosuló akadályokat – bízott magában és tudásában. Ezer meg egy változóval kellett számolnia, járt az agya a megoldásokon, számolt a jövőbeni lehetséges következményekkel, azok lehetséges elkerülésén pörgött. Folyamatosan figyelte a körülöttük haladókat is, fejben azt modellezte, mi lesz, ha balra húzza, mi lesz, ha jobbra húzza, ha növeli a sebességet, ha befékez, ha nekitolja a betonelemnek, ha megpördül, ha… Rengeteg körülmény, amelyet egy ilyen kiélezett helyzetben számításba kellett vennie, és vett is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!