Jogi úton lépnek fel a Márki-Zay vezette önkormányzat ellen a reformátusok

Jogszabályt sérthetett a hódmezővárárhelyi önkormányzat, amikor lecserélte a zárat a termeken.

2023. 08. 31. 17:07
Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Önkényesen, nem jogszerű magatartással, mindenfajta előzetes bejelentés nélkül cserélt zárat az önkormányzat, mint tulajdonos a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola telephelyeként működő Petőfi u. 6. szám alatti iskolaépület földszinti, az iskola által használt termein – jelentette ki nyilatkozatában a Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnöksége. Hozzátették, hogy e lépésével az önkormányzat nemcsak akadályozza a szeptember 1-jei iskolakezdést, hanem elzárja taneszközeitől is az iskolát!

Református, jogi út, Márki-Zay
Nem tudni, mikor jutnak be Márki-Zayék miatt a tanárok és a gyerekek a lezárt termekbe Fotó: Promenad24

 

Lehetetlen helyzetbe került az iskola

Mint kifejtették, a mintegy 1200 gyermekért, csaknem 200 pedagógusért és alkalmazottért felelősséget vállaló Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnöksége, presbitériuma, közös fenntartói igazgatótanácsa és gyülekezeti közössége mély megdöbbenéssel áll az előtt a tett előtt, amelyet a hódmezővásárhelyi önkormányzat még szerdán késő délután, alig egy nappal a tanévkezdés előtt vitt véghez.

Bár – mint írták – egy-egy jogügylet részletei a szerződő felekre tartoznak, az önkormányzat magatartása és folyamatos lejárató kommunikációja miatt az egyházközség egyoldalúan nyilvánosságra hozza az e tárgyban kelt megállapodásokat.

 

Az illetékes szervekhez fordulnak

S mivel álláspontjuk szerint ezek egyike sem áll fenn, így súlyosan ellehetetlenítő az a magatartás, amelyet az önkormányzat tanúsít. Az ügyben az egyházközség így azonnali jogorvoslattal fordul az illetékes szervek felé.

A Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség elnökség egy bibliai idézettel üzent a tantermeket lezáró önkormányzatnak: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” – A keresztyén pedagógia igei alapja Jézus Krisztus mondása, amelynek mi, a három iskolát fenntartó Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség közössége csupán eszközei vagyunk.

 

Bibliai idézettel üzentek Márki-Zayéknak

Hitben megélt mindennapi feladatunk és kötelességünk, hogy a tanítás középpontjában álló Krisztushoz vezessük és az Ige által tanítsuk azokat, akiket Urunk a Lélek ereje által reánk bízott

– emelték ki. Azt is írták, hogy Jézus tanítása a megtérésre, a bűnbocsánatra és a békességre int, de nem feledteti el, hogy az ítélet Isten kezében van, majd egy újabb bibliai idézettel köszöntek el: „Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat!”

Borítókép: Márki-Zay Péter polgármester (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.