– A keresztény hit szabad megélésének lehetősége versenyelőnyt jelent a mai világban – mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson.
Novák Katalin: A keresztény hit szabad megélése versenyelőnyt jelent
A köztársasági elnök hálát adott azért, hogy országszerte számos református óvoda épült fel vagy újult meg.

Novák Katalin beszédében hálát adott azért, hogy az elmúlt négy évben országszerte 66 református óvoda épült fel vagy újult meg, ami mintegy háromezer kisgyermek református nevelésére nyújt lehetőséget. – Hálás vagyok azért, hogy van kinek építeni. Azért, hogy egyre több olyan szülő van, aki szeretné, hogy a gyermeke hitben erősödve, hittel felvértezve, keresztény értékei ismeretében lépjen majd ki úgynevezett nagybetűs életbe – fogalmazott az államfő.
Hozzátette, hogy a református óvodaprogramnak köszönhetően 24 magyarországi településen most először tudják helyben református óvodába íratni gyermekeiket a szülők.
A köztársasági elnök hálát adott azért is, hogy tizenhárom év alatt 1300 református templom újult meg a Kárpát-medencében és 55 új templom épült, miközben Nyugat-Európában és mindenhol a nyugati világban azt láthatjuk, hogy templomokat rombolnak le. Azt mondta, a Magyarországi Református Egyháznak olyan vezetése van, amely nem elégszik meg a fennmaradással, hanem gyarapodni kíván, és konkrét elképzelései mellett a képessége is megvan a megvalósításhoz.
A köztársasági elnök Illyés Gyulát idézve, miszerint „a szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol”, elmondta: meghatározó, hogy milyen értékrenddel találkozik a kisgyermek az óvodában. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az épületek már állnak, a munka java csak most következik.
Novák Katalin emlékeztetett, hogy az országos óvodaprogram révén 450 református-keresztény szellemiségű új munkahely jött létre, és kétszer annyian jelentkeztek óvodapedagógusnak az idén, mint a korábbi években. Kiemelte, hogy most is felfelé kell tekinteni és Istennek hálát adni, hiszen övé az ország, a hatalom és a dicsőség.
Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke azt hangsúlyozta, hogy ahol Isten igéjét mindenkor hűséggel, odaadással hirdetik, ott terjed Isten igéje. Mint mondta, a 66 református óvoda létrejötte is azért adatott meg nekünk, hogy megtapasztalhassuk a csodát – hangoztatta.
További Belföld híreink
– Isten igéje a feltámadott Jézus Krisztus, az az evangélium, amely Jézus Krisztus által adatott nekünk. Az örök élet evangéliuma, amely körbe fogja a földi életet. Csak Jézus Krisztusban teljesedhet ki az emberi élet, csak általa adatik nekünk teljes, értelmes, tartalmas, boldog, békességes, egyfajta felemelt élet – mutatott rá. A püspök azt kérte, hogy könyörögjünk az ébredésért, Isten igéjének terjedéséért, és hogy hitben is növekedjen Isten népe. A Magyarországi Református Egyház által indított óvodaprogram mintegy 35 milliárd forintos kormányzati támogatással valósulhatott meg.
Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson 2023. szeptember 10-én. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szájer József Pallasz Athénéhez hasonlította Orbán Viktort
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.

Ferencz Orsolya: Az űrtechnológia alkalmazása részévé vált jónéhány globális szolgáltatásnak
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”

Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Ennek sokan örülni fognak.

Ütős hadgyakorlat – Tűz- és acéleső a Bakonyban
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Durva, mit tett egy autós az M3-ason

Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet

Segítséget kért Szikora Róbert, már nem bírja egyedül

Megvonhatják Ilaria Salis mentelmi jogát + videó

„Kezd kicsit unalmassá válni” - megszólalt Kulcsár Edináról a magyar szépségkirálynő

Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves

Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni

Újabb sportvezető távozik a Debrecen focicsapatától

Milák edzője választ adott a nagy kérdésre

Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi

„Elfogadhatatlan”: mindenki megszólalt a McLarenek ütközése után, a versenybírók is lecsaptak

Orbán Viktor elpusztításáról beszélt, feljelentették Pankotai Lilit
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szájer József Pallasz Athénéhez hasonlította Orbán Viktort
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.

Ferencz Orsolya: Az űrtechnológia alkalmazása részévé vált jónéhány globális szolgáltatásnak
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”

Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Ennek sokan örülni fognak.

Ütős hadgyakorlat – Tűz- és acéleső a Bakonyban
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.