Pankotai Lili pióca akar lenni

A baloldal által felkapott aktivista megerősítette korábbi ígéretét.

2023. 09. 18. 8:13
PANKOTAI Lili
Budapest, 2023. március 15. Pankotai Lili gimnazista, slammer az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront Szabadságmenet elnevezésû, az oktatás fejlesztését követelõ demonstrációján Budapesten, a Hõsök terén 2023. március 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Tartom, amit korábban többször is mondtam: pióca leszek a pusztulásban, amit létrehoztatok!” – fogalmazott közösségi oldalán Pankotai Lili baloldali aktivista, aki múlt héten egy tüntetésen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kikezdte a Hír TV stábját, miután arra nem tudott érdemi választ adni, hogy mi a baj a pedagógustörvénnyel.

Miként arról lapunk is beszámolt, a péntek esti tüntetésen a Hír TV stábja szeretett volna készíteni egy rövid interjút Pankotai Lilivel, amelyben a baloldali aktivistát a tüntetés céljáról kérdezték.

A demonstrációk vezérszónoka a pedagógustörvénnyel kapcsolatos aggályaival adós maradt, az újságírói kérdésekre annyit tudott válaszolni: a pedagógustörvénnyel az a baj, hogy „Orbán Viktor Soros-ösztöndíjjal tanult”.

A csoportosulás eközben „A csend nem rend” szöveget skandálta, amihez Pankotai is csatlakozott.

Az Egységes Diákfront által meghirdetett demonstráción egyébként meglehetősen alacsony volt a részvétel, de megjelent Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is. A megmozduláshoz csatlakozott a Civil Bázis, a PDSZ, a Fridays for Future, az MKKSZ, a Miután Felmondtam, a Roma Parlament, az Új Roma Innovációs Alapítvány, az Igazgyöngy Alapítvány, a Nyomtassteis, a Padtársak, az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány, az Országos Dialógus, vagyis számos meghatározó baloldali civil szervezet.

A tüntetés Budán kezdődött, a demonstrálók terve az volt, hogy elfoglalják a Margit hidat, ahol füstbombákat dobáltak. A fővárosi közlekedés ettől nem állt meg, a hídfoglalás kudarcba fulladt.

A Kossuth téren trágár, ocsmány, nyomdafestéket nem tűrő szavakat harsogtak a megszólalók, és arra buzdították a tömeget, hogy mondják velük azokat.

A diákfront a hátrányos helyzetű gyerekekre hivatkozva hergelte a közönséget, és arra szólította fel a tömeget, hogy szedjék szét együtt a rendszert. A korábbi tüntetésekre visszautalva a rendőri fellépést is nehezményezték.

A tüntetés után többen a karmelita kolostorhoz indultak, ám a rendőrök lezárták a lépcső tetejét. Kisebb dulakodás alakult ki, megpróbáltak a rendőrökön átjutni. Itt már nagyon kevesen voltak, felszólította őket a rendőrség, hogy távolodjanak el a sorfaltól. Ekkor másik útvonalon indultak el a karmelitához. Azt skandálták, hogy „A csend nem rend”, aztán a Hír TV stábját vették célpontba, kérdéseket tettek fel nekik, inzultálták az operatőrt, és közben a szabad médiáért kiabáltak.

Borítókép: Pankotai Lili (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.