Elkapták a piromán hajléktalant, aki két társát felgyújtotta, egyiket mellbe szúrta Szombathelyen

Vérfagyasztó.

Forrás: MTI2023. 10. 05. 11:41
2020.08.10. Budapest 4-es 6-os villamos vonalán uralkodó állapotok, hajléktalanság, szegénység Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában egy szombathelyi parkolóban együtt italozott társaival, ennek során öngyújtóval meggyújtotta az egyik ismerőse lábán lévő gézkötést. A lángok a sértett másik lábán lévő kötésre és a ruházatára is átterjedtek, másod- és harmadfokú égési sérüléseket okoztak. 

A sértett később meghalt a kórházban.

A vádlott tavaly októberben, Szombathelyen egy földön fekvő férfi ruházatát szintén meggyújtotta. A sértettnek a földön hemperegve sikerült eloltania lángoló ruháit, ennek ellenére a hátán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos égési sérüléseket szenvedett – olvasható a közleményében.

A vádlott ugyancsak 2022 októberében, a szombathelyi hajléktalanszállón szobatársával összeveszett, akit a vita hevében egy késsel mellkason szúrt - ismertette a főügyészség. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, de az eset körülményeire tekintettel a cselekmény életveszélyes helyzetet idézett elő, akár súlyosabb következményekkel is járhatott volna.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni – írták.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.