A kívül-belül felújított épületet Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek áldotta meg szentmisén. Homíliájában a bíboros arról beszélt, hogy a templom ősidők óta az Istennel való találkozás helye, a katolikus templomokban pedig Jézus Krisztus, aki a saját testét is templomnak nevezte, különleges módon található meg az eucharisztiában. – Nemcsak azért, mert jelen van az imádkozó közösségben, ahol ketten-hárman összegyűlnek az ő nevében, hanem „egészen különleges módon itt van az eucharisztiában” – fogalmazott a bíboros.
Úgy folytatta: őt ünnepeljük a szentmisében, ő a táplálékunk, amikor áldozunk. – Ő az, aki a templomból kiindulva meg tudja teremteni közöttünk az imádság és a segítő szeretet közösségét, és aki rajtunk keresztül is meg akarja menteni a világot a bűntől, a reménytelenségtől, minden gonosz indulattól – mondta Erdő Péter.
A szentmise végén a hívek körmenetet tartottak a kilencven éve felszentelt templom körül.
Óriási szükség van a tízparancsolat tanítására
Megújult a budapesti Lehel téri Szent Margit-templom, melynek átadóján Soltész Miklós államtitkár mondott beszédet.

További Belföld híreink
Borítókép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond az Örömhír Evangélikus Keresztény Óvoda alapkőletételén Veszprémben 2023. október 10-én. Az intézmény 1,2 milliárd forintból épül az óvodafejlesztési program segítségével (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!