Csalás miatt kell felelnie a volt polgármesternek

Újszentiván egykori vezetője több mint kétszázmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

2023. 11. 07. 9:43
Debrecen, 2019. november 19. Az iraki származású holland állampolgár, M. N. az ítélet kihirdetése után a Debreceni Ítélõtábla tárgyalótermében 2019. november 19-én. A most nyolc év szabadságvesztésre ítélt vádlott 2016 decemberében egy kisbusszal 36 külföldit, iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Magyarországról Nyugat-Európába csempészni. A Debreceni Törvényszék korábban, elsõ fokon négy év négy hónap szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki akkor enyhítésért fellebbezett. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádat emeltek a korábbi újszentiváni polgármester ellen, aki négy társával egy munkásszálló építése során több mint kétszázmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek – tudatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője anélkül, hogy az érintett település nevét említette volna. 

A főügyészség a vádlottakat 

bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás bűntett elkövetésével vádolja.


A vád szerint a Szeged környéki település polgármestere 2017 júliusában támogatási kérelmet nyújtott be a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz nyolcvan férőhelyes munkásszállás megépítésére és annak fenntartására. A pályázat alapján az önkormányzat 222 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, utólagos elszámolás mellett. A vádirat szerint 

azonban a vádlottak már a pályázat benyújtásakor tudták, hogy a pályázatban megjelölt összköltségnél jóval alacsonyabb áron kivitelezhető a beruházás, ezért a közbeszerzés során egy olyan fővárosi székhelyű cég nyert generálkivitelezőként, amelyet ténylegesen a polgármester irányított, és amelyet csak a valós költségekhez képest jóval nagyobb összegű számlák kiállítása érdekében vontak be.


A túlárazás mértéke több mint százmillió forint volt, az ezzel kapcsolatos fiktív számlákat a polgármester nyújtotta be az utólagos elszámolás során 2019 novemberében. A vádlottak a munkásszálló berendezéséről is túlárazott számlákat nyújtottak be az elszámoláskor, mintegy 23 millió forint értékben. 

Az így megszerzett pénz egy részéből a volt polgármester cége vadászházat vásárolt, míg más része szintén az érdekeltségébe tartozó helyi szövetkezethez jutott.


A főügyészség a munkásszálló kivitelezése során elkövetett bűncselekményekkel a volt polgármestert, az önkormányzat pénzügyi ügyintézőjét, a budapesti székhelyű cég két vezető tisztségviselőjét és egy berendezéseket szállító cég vezetőjét vádolja.
A vádirat része az is, hogy a közmunkaprogram keretében 

a volt polgármester arra utasította az önkormányzat dolgozóit, hogy olyan személyeket jelentsenek be, akik nem dolgoztak közmunkásként vagy rövidebb ideig vettek abban részt. Emiatt az állami költségvetést 2014 és 2020 között további 8,4 millió forint vagyoni hátrány érte 

– közölte a főügyészség szóvivője.
Az MTI a beszámoló végén hozzátette, az újszentiváni képviselő-testület tavaly februárban oszlatta fel magát, miután a Csongrád-Csanád vármegyei települést 2006 óta vezető Putnik Lázár (független) polgármestert őrizetbe vették, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálta az önkormányzat gazdálkodását.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.