Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a NAV, hogy házkutatás történt a napokban Tordai Csaba ügyvédi irodájánál. Ahogy azt tegnap megírtuk, érdekes információt osztott meg az egyik belvárosi lakóknak szóló oldal a Facebookon. Az 5. kerület – Itt lakunk nevű csoportban jelent meg egy poszt, amely szerint csütörtökön, a késő esti órákban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei jelentek meg a Vécsey utca 4. számnál.
Házkutatás Bajnai és Karácsony bizalmasánál? – Íme, a NAV válasza!
Egyelőre nem közölt nyilvánosságra hozható információkat a NAV arról, hogy történt-e házkutatás Tordai Csaba ügyvédi Irodájában. Egy szemtanú szerint csütörtök este szálltak ki Bajnai Gordon bizalmasához az adóhatóság munkatársai.

„Állítólag az egyik ügyvédi irodában tartottak házkutatást. Mondjuk érdekes, hogy miért ilyenkor. Bőven késő este volt már” – írta a poszt szerzője.
Az illető a kutyáját sétáltatta éppen, és a többiektől érdeklődött, tudnak-e részleteket. Megjegyezte: azt hitte, filmet forgatnak, „de a NAV autói voltak, és Vécsey 4-ben dolgoztak valamin nagyon”.
Az interneten elérhető címkeresők szerint a Vécsey utca 4. szám alá jegyezték be Tordai Csaba ügyvédi irodáját. A Városháza-gate szálainak felgöngyölítésekor, a szóba kerülő szereplők bemutatásakor a Magyar Nemzet részletes portrét festett Tordai Csabáról, aki nem más, mint Gyurcsány Ferenc államtitkára, Bajnai Gordon bizalmasa, Karácsony Gergely ügyvédje és főtanácsadója, ráadásul a jogász otthonosan mozog a Soros-szervezetek világában.
További Belföld híreink
Lapunk megkereste az adóhivatalt és az ügyészséget is, hogy valóban történt-e házkutatás Tordai Csaba irodájában. Előbbi ma annyit válaszolt, hogy kérdésünkkel kapcsolatban
nincs nyilvánosságra hozható információjuk.
Borítókép: Karácsony Gergely, Jávor Benedek és Bajnai Gordon (Fotó: Máthé Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rapid délutáni friss – Isten hozott Tibor! + videó
A legfrissebb aktuális témákkal készült a Rapid délutáni adásában Kreft-Horváth Márk, a Magyar Nemzet újságírója és Szabó Gergő, a Pestisracok.hu munkatársa.

Tizenegy megyére adtak ki figyelmeztetést, nagyon érik az a hidegfront
Térképen is mutatjuk, hogy hol számíthatnak zivatarokra.

Újabb hazai strandon tiltották be a fürdőzést
Megingott az egyensúly.

Lázár János: Újra édesvíz-nagyhatalom lehetünk
Az aszály kihívást jelent a gazdálkodóknak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rapid délutáni friss – Isten hozott Tibor! + videó
A legfrissebb aktuális témákkal készült a Rapid délutáni adásában Kreft-Horváth Márk, a Magyar Nemzet újságírója és Szabó Gergő, a Pestisracok.hu munkatársa.

Tizenegy megyére adtak ki figyelmeztetést, nagyon érik az a hidegfront
Térképen is mutatjuk, hogy hol számíthatnak zivatarokra.

Újabb hazai strandon tiltották be a fürdőzést
Megingott az egyensúly.

Lázár János: Újra édesvíz-nagyhatalom lehetünk
Az aszály kihívást jelent a gazdálkodóknak.