időjárás 4°C Árpád 2023. december 11.
logo

Kihívót kap Karácsony, újabb ellenzéki párt indít önálló jelöltet Budapesten

Kőházi János
2023.11.20. 16:40 2023.11.20. 16:57
Kihívót kap Karácsony, újabb ellenzéki párt indít önálló jelöltet Budapesten

Nem lesz ellenzéki összefogás Budapesten. A Jobbik – Konzervatívok politikusa is bejelentkezik Karácsony Gergely helyére.

Főpolgármester-jelöltet indít a Jobbik – Konzervatívok – közölte az ellenzéki párt lapunkhoz eljuttatott közleményében. A Magyar Nemzet megkeresésére Z. Kárpát Dániel megerősítette: holnap fogják bejelenteni a jelöltjüket, aki szavai szerint nem Karácsony Gergely lesz, önálló jelöltet állítanak. A Jobbik – Konzervatívok alelnöke a Magyar Nemzetnek korábban elmondta: amennyiben indulnak a választásokon, nem terveznek összefogni semelyik baloldali párttal sem.

Z. KÁRPÁT Dániel
Z. Kárpát Dániel (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A Magyar Nemzet információi szerint 

a kiszemelt jelölt várhatóan maga Z. Kárpát Dániel lehet, aki a Jobbik erős emberének számít Budapesten és őt tartják a legalkalmasabbnak a párton belül is. 

A sajtóban felvetődött más lehetséges jelölt neve is, emlegették például Brenner Kolomant, illetve Staudt Gábort. Utóbbi azért jöhetett szóba, mert korábban többször volt a Jobbik főpolgármester-jelöltje. 

Staudt Gábor azonban lapunknak úgy nyilatkozott: nincs tudomása arról, hogy a pártja őt jelölné, de szándékában sincs elvállalni egy ilyen pozíciót. Értesüléseink szerint Brenner Koloman azért eshet ki a lehetséges jelöltek listájáról, mert erős soproni kötődése miatt inkább a nyugat-magyarországi városban képzeli el a jövőjét a politikában. 

Z. Kárpát Dániel azonban megkeresésünkre akkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a személyével kapcsolatos információkat.

– A jelenlegi politikai helyzetben mindegyik párt saját arculatának erősítését helyezte előtérbe – jelentette ki lapunknak Z. Kárpát Dániel. Kellemetlen fricska ez Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármesternek, ugyanis korábban többször utalt arra, hogy ő lehet majd a baloldal közös jelöltje a 2024-es önkormányzati választásokon. 

Október 23-i beszédében Karácsony Gergely azt is megígérte, hogy heteken belül létrehozza az ellenzéki pártok budapesti szövetségét a jövő évi önkormányzati választásra, majd azt üzente: mindenki eldöntheti, hogy akar-e a közös sikerből részesedni, mert a köztársaság ügye a nemzet fővárosában igenis sikerre van ítélve. 

Azóta a legtöbb baloldali szereplő már jelezte, hogy vagy túl korai erről beszélni, vagy szó sem lehet róla. Baranyi Krisztina, a IX. kerület, magát függetlennek nevező, a baloldal által támogatott polgármester pedig nulla esélyt lát arra, hogy Karácsony képes egységet teremteni. 

Hivatalosan pedig még egyik baloldali párt sem jelentette be, hogy támogatják Karácsony Gergelyt, ellenzéki kihívója viszont már van a jelenlegi főpolgármesternek. A Mi Hazánk Mozgalom már korábban bejelentette, hogy Grundtner András jogászt, a párt fővárosi alelnökét indítják a pozícióért jövő júniusban. 

Borítókép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.