Antall Józsefnek a szolgálat a saját életénél is fontosabb volt

Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, nosztalgiával gondol vissza a rendszerváltás utáni évekre.

2023. 12. 12. 15:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök az Antall József emlékére rendezett konferencia résztvevőit. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy nosztalgiával gondol vissza a rendszerváltás utáni évekre annak ellenére, hogy Magyarország súlyos válságot élt meg akkor, mégpedig az akkori Európa, valamint Antall József kortársai miatt, akik „az Európa-eszme óriásai voltak”.

 Az európai állam azonban léket kapott, és alig harminc év alatt az unió egy sokcsillagos étteremből Gyuri bácsi kifőzdéje lett

– fogalmazott a miniszterelnök.
 

Orbán Viktor Antall József politikai krédójának három alaptételét idézte: a földrajz ellen sok mindet lehet tenni, kivéve politizálni, a kisebbségi jogokat nem szabad összemosni az emberi jogokkal, valamint magyarok vagyunk, tehát európaiak.

A Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, az Országgyűlés Hivatala, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány által az egykori miniszterelnök halálának 30. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen jelen volt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt mondta, ha valaki meg akarja érteni, mi az önzetlen közszolgálat, akkor tanulmányozza Antall József életpályáját, akinek a szolgálat a saját életénél is fontosabb volt. – Ma már senki sem vitatja, hogy Antall József jelentős szerepet játszott abban, hogy a demokratikus átalakulás kompromisszumoktól mentes és vértelen volt, valamint elhozta a teljes szabadságot Magyarország számára.

 Antall József világosan látta, hogy az 1989–90-es átalakulás Magyarország számára a szabadság és szuverenitás visszaszerzésének lehetőségét hozza el, ugyanakkor kulcsfontosságúnak tartotta, hogy mindez a magyar történelmi tradícióba beágyazódva történhessen meg. Ezért kezdettől fogva parlamentáris demokráciát képzelt el, amelynek a gyökere a magyar alkotmányosságban volt fellelhető

 – hangsúlyozta a miniszter.
Az egykori kormányfő és kormányának érdemeit sorolva Gulyás Gergely elmondta, hogy nekik köszönhető az ország korlátlan szuverenitásának visszaszerzése a Varsói Szerződésből való kilépéssel és a KGST megszüntetésével, valamint a nemzetpolitika sarokköveinek kijelölése. 

Alkotmányban rögzítették ugyanis, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túl élő magyarokért, valamint elérték, hogy a nemzetiségek jogai Európában is elismert, az emberi jogok közé tartozó jogok legyenek. Továbbá szintén nekik köszönhető, hogy az ország európai és euroatlanti integrációja elindult

 – sorolta Gulyás Gergely. 

Hozzátette, ahogy ma Európa kinéz, okunk van a szomorúságra, mégsincs az intézményesített európai együttműködésnek alternatívája, igaz Antall József idejében még vonzóbbnak látszott ez a lehetőség. – A magát a demokrácia bölcsőjének tartó kontinens nehéz napokat él, a legtöbb negatív változás pedig a politikai elit tekintetében történt – fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy Antall József emléke arra int, hogy elhiggyük, lehet ezen változtatni.
   

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a néhai miniszterelnök, Antall József halálának 30. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián az Országház Főrendházi termében 2023. december 12-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.