Baloldali politikussal pózolt a számlagyárat működtető ügyvéd

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói a hatalmas méreteket öltő számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre is lecsaptak a napokban.

2023. 12. 05. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ország legnagyobb futárflottája a II. kerületben csak elektromos járművel kézbesít – adta hírül büszkén közösségi oldalán, illetve a városrész lapjában Őrsi Gergely MSZP-s polgármester. A beszámoló szerint első körben 25 elektromos autó állt szolgálatba, melyek „károsanyagkibocsátás-mentesen juttatják célba a kerületbe érkező csomagokat”. A Mandiner felhívta a figyelmet: a tavaly februári bejelentés most azért lehet érdekes, mert azóta tudjuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, azaz a NAV nyomozói hatalmas méreteket öltő számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre is lecsaptak a napokban. Róla pedig kiderült: ő nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

Márpedig a szocialista vezetésű II. kerület tavalyi bejelentése a következő mondattal végződött: 

Dr. Vig Mór, a flottakezelő vezetője január 27-én a Klebelsberg Kultúrkúria udvarán mutatta meg az új járműveket, amelyek a megállapodás értelmében hozzá fognak férni az önkormányzat saját használatú töltőihez.

Az Opten céginformációs bázis tanúsága szerint számos bedőlt vállalkozáshoz kötődő, a praxisától eltiltott ügyvéd a NAV közlése alapján olyan gazdasági társaságot működtethetett, ami az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. A balos vezetésű II. kerület korábbi közlése szerint pedig Vig emellett egy flottakezelő cég vezetője is, igaz, a hivatalos tájékoztatásból az nem derül ki, pontosan melyik cégről van szó. 

További adalék, hogy Facebook-profilja szerint Vig Mór ismerőse Őrsi Gergelynek. 

 A cégadatbázis szerint Vig Mórnak van egy Boyongo Delivery Kft. nevű, postai és futárpostai tevékenységgel is foglalkozó vállalkozása. A cég székhelye közvetlenül a szlovák határ mellett, Tésán van, az ügyvezető azonban egy II. kerületi lakos, bizonyos Simai Márton. A 2020-ban alapított cég az első évben 16 174 000, 2021-ben 26 330, tavaly pedig már 31 556 000 forint nettó árbevételt produkált. 

Borítókép: Őrsi Gergely Vig Mórral pózol (Forrás: Facebook)

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.