Jelentős változás lesz a hulladékszállításban januártól

Az ország tizennégy települését érinti az új rendszer.

2023. 12. 20. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Januártól elindítjuk a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékok házhoz menő gyűjtését az ország 14 településén – közölte Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben.

A Mohu a héten közölte, hogy fokozatosan vezetik be a házhoz menő konyhai zöld- és élelmiszerhulladék-gyűjtést. A Mohu 188 ezer darab 5 literes gyűjtőedényt és 14 524 darab 120 literes kukát biztosít a megfelelő elkülönített gyűjtés érdekében, a házhoz menő gyűjtés 2024-ben 460 ezer embert érint majd.

A programban részt vevők lakásonként egy-egy 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak, amely nemcsak könnyen kezelhető, de szag- és kifolyásmentes is. Emellett társasházak számára is kiosztanak egy-egy 120 literes barna kukát, amelyet a megszokott módon kell a ház elé kihúzni, a meghatározott napokon. A cég januártól első körben Budapest, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, Kecskemét, Cegléd, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Nagykanizsa, Tatabánya, Kaposvár, Gyula és Békés társasházi övezeteiben indítja el a szolgáltatást.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTVA/Róka László)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.