Karácsony demonstrált, majd távozott, V. Naszályi fegyelmi vétséget követett el + videó

Az I. kerületi képviselők úgy határoztak, hogy húsz százalékkal csökkentik a juttatásait V. Naszályi Mártának, mert a tisztségéből eredő kötelezettségét súlyosan megszegte, és fegyelmi vétséget követett el.

2023. 12. 13. 16:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

V. Naszályi Márta ellen a polgármesteri tisztségéből származó kötelezettségeinek megszegése miatt indult fegyelmi eljárás. Az ezt vizsgáló bizottság pedig arra jutott, hogy a polgármester megkárosította a budavári kerület lakóit.

Izgalmasan indult a Fővárosi Közgyűlés, ugyanis mielőtt a képviselők még belekezdtek volna a napirendi pontok tárgyalásába, Karácsony Gergely berekesztette azt, és többedmagával átvonult az I. kerületi önkormányzathoz, ahol V. Naszályi Márta fegyelmi tárgyalása kezdődött. A főpolgármester a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy ezzel a közgyűlés egységét akarta demonstrálni, azonban meg sem várta a tárgyalást, és azt követő testületi ülés döntését. A baloldali politikusok csupán beültek a meghallgatásra, majd alig fél óra elteltével távoztak.

A Magyar Nemzetet egyébként először be sem akarták engedni az I. kerületi városházára, mondván, előzetesen regisztrálni kellett az eseményre. Nem meglepő módon a Karácsonyéknak szimpatikus sajtótermékek jutottak be a megbeszélés elejére.

Varga Dániel, a vizsgálóbizottság elnöke, önkormányzati képviselő azt mondta stábunknak, hogy furcsa, hogy Karácsony Gergelyék V. Naszályi Márta fizetéséért aggódnak, ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogy sok millió forintot vett ki a kerületi polgárok zsebéből, hiszen nem hajtotta végre azokat a határozatokat, amelyek arról szóltak volna, hogy a kerületi szépkorúakat, kismamákat és fiatalokat támogassák.

Borítókép: V. Naszály Márta (Fotó: Videa)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.