Specializáció: számlagyártás és cégeltüntetés
Összesen másfél tucatnyi cégben volt vagy van érdekeltsége Vig Mórnak – a gyanú szerint sok száz milliós számlagyárat működtető ügyvédnek – a nyilvános cégadatok szerint. A vállalkozások közül azonban kilenc már a felszámolás vagy a kényszertörlés sorsára jutott. Csupán néhány példa: az M & M 2000 Bt.-t az ezredfordulón hozták létre, Vig 2014-ben lett kültag, majd 2019 és 2020, két veszteséges év után lehúzták a rolót. Pár év alatt földbe állt a Királyhágó-Immo Kft. is, amelyet Vig 2020-ban alapított és mindössze két évre rá már kényszertörlés hatálya alá került. Az On Ad Production Kft.-ben ugyan csak ügyvezetőként volt jelen Vig, a cég ellen azonban fennállása alatt 16 végrehajtást indított a NAV, és miután a jogász 2022 elején átadta az ügyvezetői széket másnak, pár hónap múlva megszűnt a társaság.
Nemzetközi csalássorozat
Megközelítőleg negyvenrendbeli csalás miatt áll bíróság előtt Vig Mór. Az okirat-hamisítás és ügyvédi visszaélés vádjával is zajló ügyben februárban döntés született, Vig Mórt pedig nem jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették. A vád szerint
az exügyvéd nem létező érmegyűjtőre hivatkozva, egy afrikai céget is felhasználva károsított meg számtalan sértettet összesen hetvenmillió forinttal.
Vig Mór a csalásokat egy nemzetközi körözés alatt álló bűnöző segítségével követhette el.
Vesztegetés
Kiderült az is, miért tiltották el ügyvédi praxisától Vig Mórt. Az ügy szálai egészen 2016-ig vezethetők vissza, amikor a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon eljárás indult szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt egy férfi ellen, akinek védelmét Vig Mór látta el. A vád szerint egy
kihallgatás után a rendőrség épülete előtt Vig Mór azt az ajánlatot tette a nemi erőszak áldozatának és az ügyben tanúként szereplő barátjának, hogy ad nekik 400 ezer forintot, ha a nő visszavonja terhelő vallomását és a következő kihallgatásán már azt állítja, önként ment bele a szexuális együttlétbe.
Vig Mór ügye több fórumot is megjárt, a végső, jogerős döntést 2022. január 25-én a Kúria hozta meg, amely vesztegetés miatt mondta ki bűnösnek Vig Mórt, és egy év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették. Viggel szemben 300 ezer forint vagyonelkobzást is elrendeltek, illetve öt évre eltiltották az ügyvédi foglalkozástól.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!