Védelmi pénz, politika, végrehajtók – gengszterfilmbe illő állítások a Ruszwurm cukrászda körül

A Célpont riportot forgatott a Ruszwurmnál.

Forrás: Hír Tv2023. 12. 10. 21:54
Budapest, 2013. november 20. Az 1827-ben megnyílt Ruszwurm cukrászda és kávéház patinás épülete a Budai Várban a Szentháromság utca 7-ben. Fotó: Jászai Csaba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy a Magyar Nemzet is megírta, a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa korábban azt mondta, hogy az önkormányzati választások előtt V. Naszályi Márta anyagi támogatást, védelmi pénzt kért tőle cserébe azért, hogy ne veszítse el az üzleteit, a vesztegetési kísérletben állítólag 20–30 millió forintot kért a polgármester. Szamos Miklós ezért be is perelte V. Naszályi Mártát. 

A polgármester pedig a Magyar Nemzet stábjának azt mondta, hogy Szamos hazudik, és rágalmazásért be fogja perelni, ez azonban, mint most kiderült, nem történt meg.

Azt hazudta, hogy beperel, de alig várom, hogy bepereljen, mert akkor végre mindent el lehet mondani a nyilvánosság előtt.

– fogalmazott a cukrász, aki továbbra sem tudja, meddig lehet még nyitva az ország egyik leghíresebb cukrászata.

A Célpont riportja a cikk végén megtekinthető:

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Jászai Csaba)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.