Eközben továbbra is ott lebeg Karácsony feje felett az 500 millió forintos, dollár és euró formájában adománygyűjtő ládikákban kikötő támogatások botránya. Emiatt például a Magyar Kétfarkú Kutya Párt sem hajlandó felkerülni a plakátjaira.
Ügyek a Lánchídtól a BKK járatritkításáig
A Mandiner forrásai szerint nemcsak a protesztpártnál zabosak a folyamatban lévő nyomozások tárgyát képező, titokzatos előválasztási „jótékonyság” miatt: az LMP, az MSZP és a DK sem nézte jó szemmel a fejleményeket. Pláne azt követően, hogy kiderült: Márki-Zay Péter mozgalma négymilliárd forintnyi dollárt kapott kampányra a tengerentúlról. Érdemes közbevetni: az ezt menedzselő Action for Democracy, illetve alapítója, a Karácsony Gergelynek évekig főtanácsadóként dolgozó Korányi Dávid a lengyel kormányváltás kovácsai között is feltűnt.
A főpolgármester gondjait tetézi, hogy az eredeti összegnél ötmilliárd forinttal drágábban, csökkentett műszaki tartalommal és csúszva megvalósuló Lánchíd-felújítás kivitelezőjénél, az A–Híd Zrt.-nél nemrég házkutatást tartottak az adóhatóság nyomozói. A hivatalos tájékoztatás szerint egy másik ügyben – az Amnesty International Magyarországot igazgató Vig Dávid testvérének, a csalással gyanúsított Vig Mórnak az ügyében – jártak el, ám nem zárható ki, hogy a fejlemények összekapcsolódnak. A tisztánlátás okán javasol bizottságot alakítani a Jobbik.
Eközben a Magyar Nemzet értesüléseiből kiderült, hogy a Városháza eladási ügyében indult nyomozásokat egyesítették, ami arra utal, hogy hamarosan több hivatalos információ lehet.
S ez még nem minden. Múlt pénteken a BKK váratlanul járatritkítást vezetett be. A változás ellen kikelt Vitézy Dávid mellett az LMP, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) és a Közlekedő Tömeg civil szervezet is. Utóbbit ráadásul a közlekedési társaság meg is említette az átalakítás kapcsán kiadott közleményében. És bár a BKK szerint az előkészítés során egyeztettek a Közlekedő Tömeggel, az érintettek ezt tagadják.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!