– Az elmúlt két évben lezajlott ingyenes szűrővizsgálat egy úgynevezett pilotprogram része volt, amelyre 400 millió forintot fordított a kormány – számolt be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az SMA szűréséről. Takács Péter a köztelevízió műsorában kiemelte: jelenleg a kiértékelés szakaszában vannak, és
ha az a szakmai következtetés, hogy a szűrést fenn kell tartani, akkor azt mielőbb be kell fogadni a társadalombiztosításba.
Megjegyezte, hogy már intézkedett arról, hogy az úgynevezett kódkarbantartó szakmai bizottság soron kívül foglalkozzon a témával. A részleteket ismertetve elmondta, hogy az adatok alapján elsősorban azt vizsgálják, hogy az egész populációt kell szűrni a betegségre, vagy célzottan egy kockázati csoportra kell koncentrálni a vizsgálatokat.
Idetartozik, hogy a csütörtöki Kormányinfón az újszülöttek ingyenes SMA-szűrésének szüneteltetéséről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, átmeneti helyzet, helytelennek tartja, és bízik benne, hogy olyan döntést hoz a kormány, amely azt visszaállítja.
Hatalmas segítséget kaptak a betegek
Mint arról az államtitkár a lapunknak adott interjúban is beszámolt, a kormány 38 betegségcsoportot és 52 terápiás szert fogadott be a társadalombiztosításba, ami mintegy 35-40 ezer beteg gyógyulását teszi könnyebbé.
Takács Péter közölte, hogy a legmodernebb onkológiai és onkohematológiai, valamint a cukorbetegség és autoimmun, illetve autodegeneratív betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerekről született döntés. Többek között a Parkison-kór és a szklerózis multiplex kezelésére szolgáló gyógyszerek is bekerültek a társadalombiztosítás által finanszírozott körbe.
Cél, hogy a magyar betegek a világ élvonalába tartozó gyógyszerekhez férjenek hozzá
– mondta az államtitkár, megjegyezve, hogy a gyógyszerekkel lerövidülhet a gyógyulási idő, illetve a gyógyíthatatlan betegségek esetében lassítható annak folyamata, illetve javítható a betegek életminősége. A döntés költségvonzata 30 milliárd forint – fűzte hozzá. A politikus kiemelte:
a világon az első között fogadott be a kormány a társadalombiztosításba egy olyan, a cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszert, amellyel a diabétesz szövődményeként kialakult szívelégtelenség is kezelhető.
Szólt arról is, hogy eddig ezekhez a készítményekhez csak egyedi méltányosság útján juthattak hozzá a betegek.