A korábbi csokhoz hasonlóan népszerű a csok plusz is

Emellett a gazdaságra is pozitív hatással lehet.

Forrás: MTI2024. 02. 15. 9:12
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csok plusz érdemi segítséget tud nyújtani a családoknak az otthonteremtésben a megváltozott gazdasági környezetben is mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 ma reggeli műsorában.

Hornung Ágnes kiemelte: a családtámogatási rendszerben a csok pluszt azért alkották meg, mert felmérések szerint ahhoz, hogy a fiatalok gyermeket vállaljanak, a második legfontosabb szempont, hogy biztos otthonuk legyen.

– A támogatást első közös otthonhoz és nagyobb otthonba költözés esetén is fel lehet venni. Az első közös otthon esetében nyolcvanmillió forint a felső értékhatár, a nagyobb otthonba költözésnél pedig 150 millió forint

idézte fel.

Az államtitkár elmondta, hogy olyan házaspárok vehetik fel a támogatást, akik gyermeket vállalnak. Ugyanakkor a meglévő gyermekek száma is beleszámít a hitelösszegbe. Ha egy pár az új gyermekkel egy, kettő vagy háromgyermekessé válik a család, akkor 15, harminc- vagy akár ötvenmillió forintot is tudnak igényelni.

Elmondta, hogy lehet kombinálni a csok pluszt a korábbi csokkal, amennyiben azok a feltételek, amiket a korábbi csoknál vállaltak az igénylők, teljesültek. Ha még nem született meg az előre vállalt gyermek a korábbi konstrukcióban, akkor is igénybe lehet venni, azonban le kell zárni és tisztázni a korábbi szerződést.

Hornung Ágnes közlése szerint a családpolitikának a korábbi csok egy slágerterméke volt, a csok plusz esetében pedig az első, nem hivatalos, több mint ezer igénylésről szóló adat azt támasztja alá, hogy ugyanolyan sikeres az új konstrukció, mint a korábbi.

Az utalások, illetve az első hitelkihelyezések a napokban történnek – mondta, hozzátéve, hogy a családok által igényelt átlagos hitelösszeg 25 millió forint körül van, Az adatok alapján az is látszik, hogy az átlagos igénylő több gyermeket vállal előre.

Amennyiben az igénylések számában továbbra is kedvező marad a tendencia, akkor az a gazdaságra is pozitív hatással lesz mondta az államtitkár.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.