Sosem nyertek még ennyi érmet a magyar diákolimpikonok, mint tavaly

A kiemelkedő tudású magyar fiatalok elismeréseket vehettek át.

Forrás: MTI2024. 02. 23. 13:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legtöbb érmet tavaly szerezték magyar fiatalok a nemzetközi tudományos diákolimpiák történetében – mondta Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára. Az államtitkár a 2023-as nemzetközi tudományos diákolimpiákon sikeresen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak adott át elismeréseket. Maruzsa Zoltán elmondta:

a fiatalok tavaly 36 diákolimpiai érmet szereztek, ebből négy arany-, 14 ezüst- és 17 bronzérem volt, valamint csapatban is bronzérmesek lettek.

Emellett a nemzetközi tanulmányi versenyekről további 11 érmet hoztak el a kiemelkedő tudású magyar fiatalok.

Az államtitkár hangsúlyozta: a köznevelési államtitkárság kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, emellett a Nemzeti Tehetség Programon keresztül 2023-ban négymilliárd forinttal támogatták a tudományos versenyeken, diákolimpiákon való részvételt, azok megrendezését. Maruzsa Zoltán szerint a diákok eredménye azt mutatja, ez jó befektetés.

Az államtitkár hangsúlyozta: a diákok méltóképpen képviselték iskolájukat, lakóhelyüket és Magyarországot a rangos nemzetközi mezőnyben, és reményét fejezte ki, hogy a sikerük tovább növeli választott tudományáguk iránti érdeklődésüket. Úgy vélte, a diákok birtokában lévő tudás az egyéni érvényesülés kulcsa lehet, de egyben olyan erőforrás is, amivel az egyéni érvényesülésen túl a szűkebb és tágabb környezetük gazdagodhat.

Maruzsa Zoltán szerint kiemelt elismerés illeti a csapatvezetőket, felkészítőket és támogatókat, 

akiknek köszönhető a tudás iránti igény felkeltése, az egymásra épülő ismeretek rendszerbe foglalása, átadása, az abban való tudományos elmélyülés. Az államtitkár megköszönte nekik a tehetségek felfedezését, érvényesülésük elősegítését.

A díjazott fiatalok a biológiai, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, fizikai, földrajzi, informatikai, kémiai, matematikai és nyelvészeti diákolimpiákon és tudományos versenyeken vettek részt.

Borítókép: A nemzetközi megméretésen a magyar tanulók az élvonalban szerepeltek (Fotó: IBO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.