Az újabb antiszemita botrányba keveredett Gyöngyösi Márton ismét magyarázkodásba kezdett pénteki sajtótájékoztatóján. A Jobbik-Konzervatívok elnöke szerint az ominózus 2020-as mondat, melyben cionista bérencnek és a lubovicsi szekta foglyának nevezte Orbán Viktort, egy privát, belső levelezésben volt leírva, a kijelentés pedig idézőjelbe volt téve, és mosolygós fej volt mellette.
Gyöngyösi kiemelte, az említett kiemelés egy idézet, azonban a sajtó kérdésére válaszolva kategorikusan kijelentette, nem fogja elárulni, hogy kitől származik a botrányt keltő és nyíltan antiszemita mondat.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Gyöngyösi reagált az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség kommunikációs igazgatójának kijelentésére is, mi szerint a Jobbik elnökének pártja önfeloszlatását kellene kezdeményeznie, azt állította, Megyeri Jonatán rabbi mindössze azt mondta el az Origónak adott interjúban, amit a jobboldali sajtó hallani akart.
A Jobbik jelenlegi támogatottságával kapcsolatban, amely felveti annak kétségességét, hogy a párt egyáltalán bejut-e az európai parlamentbe, a pártelnök lapunknak azt mondta, a közvélemény-kutatások Magyarországon komolyan vehetetlenek, és nem működnek.
A saját és a Medián kutatásai szerint a Jobbik – Konzervatívok jelenleg öt százalékon vagy afelett állnak
– jelentette ki Gyöngyösi, majd leszögezte, a párt nem a fénykorát éli, de az elképzelhetetlen, hogy ne szerezzenek mandátumot.
A Jobbik – Konzervatívok főpolgármester-jelöltjével kapcsolatban Gyöngyösi a Magyar Nemzet által feltett kérdésekre válaszolva elmondta, Brenner Kolomant elsősorban azért jelölték főpolgármesternek, hogy kicsikarjanak egy előválasztást, amelynek során ismét megversenyeztetnék a jelölteket és azok programjait.
Vagyis könnyen előfordulhat, hogy a kampány során a Jobbik jelöltje visszalép Karácsony Gergely javára.
Ugyanakkor a pártelnök kritizálta Karácsony Gergelyt, és azt állította, hogy az elmúlt években jó lett volna látni egy karakteres városvezetést, amely ellenzéki hídfőállást tud kiépíteni a kormánnyal szemben Budapesten.