Bizottság a hazugságok ellen
A bizottság felállítására azért volt szükség, mert Kiss László polgármester eltitkolja az információkat az óbudaiak elől és nem hajlandó válaszolni a képviselők által feltett kérdésekre. A bizottság fényt derítene a többi között arra, hogy ha a Fővárosi Csatornázási Művek állításai igazak és a cég minden beengedés előtt tájékoztatta az önkormányzatot, akkor miért nem értesítették erről a strandot használókat.
– A bizottságunk sorban veszi fel a kapcsolatot az információval rendelkező szervezetekkel és azok vezetőivel. Fontos, hogy minél hamarabb megtudjuk,
milyen tények és adatok juthattak Kiss László DK-s polgármester birtokába a beengedésekkel kapcsolatban, amelyeket aztán elhallgatott az óbudai nyilvánosság és a Római-parton fürdőzők és sportolók elől.
A bizottság nevében levelet írtunk Sára Botond főispánnak is, amelyben arra kérdeztünk rá, hogy a DK polgármestere a szennylékibocsátásokat követően közvetlenül eleget tett-e a fürdővíz minőség-ellenőrzését szolgáló mintavételi kötelezettségének, illetve a Fővárosi Kormányhivatal felé adott-e tájékoztatást arról, hogy milyen intézkedéseket kíván tenni a fürdőzők egészségének védelmében – jelezte Gyepes Ádám helyi képviselő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!