Elkapták a zalaegerszegi gyilkosság harmadik gyanúsítottját

Hétfőn találták meg a novemberben megölt áldozat holttestét.

2024. 03. 10. 13:54
Illusztráció (Fotó: Pexels) Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogták a harmadik gyanúsítottat a tavaly novemberben Zalaegerszegen halálra vert és elásott hajléktalan férfi ügyében – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Szombaton dél körül, buszmegállóban fogták el a körzeti megbízottak a halált okozó testi sértés gyanúja miatt keresett férfit, akit őrizetbe vettek.

 

Megölték, majd elásták ismerősüket

Egy huszonegy éves zalaegerszegi és egy harminckét éves nemesapáti férfi most elfogott harmadik társukkal közösen tavaly novemberben Zalaegerszegen,

az egykori szennyvíztelep területén halálra verte, majd elásta hajléktalan ismerősüket.

A holttestre négy hónappal később, hétfő este talált rá egy szintén hajléktalan férfi.

A gyanúsítottak közül kettőt a rendőrök még hétfőn, a bejelentés után néhány órával elfogtak.

Őket csütörtökön a Zalaegerszegi Járásbíróság harminc napra letartóztatta, harmadik társukat pedig elfogatóparanccsal keresték szombati őrizetbe vételéig.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.