Halálos késeléssel végződött egy szóváltás Budapest belvárosában

18 éves volt az áldozat.

2024. 03. 07. 9:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szóváltás alakult ki két, fiatalokból álló csoport között Budapest V. kerületében, az Erzsébet téren 2023. február 19-én kettő óra körül, az adatok szerint – írja hivatalos oldalán a rendőrség.

A szóváltás dulakodásba, majd verekedésbe torkollott, amelynek folyamán K. Zsolt késsel bal halántékon szúrt egy 18 éves férfit. A sértettet a mentők kórházba vitték, ahol – a szakszerű ellátás ellenére – néhány nappal később elhunyt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozást folytatott K. Zsolt budapesti lakos ellen, aki tette után elmenekült anélkül, hogy a vérző sértetten segített volna. A rendőrök még a bűncselekmény napján azonosították, budapesti lakóhelyén elfogták. Kihallgatását követően őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta, majd ezt tavaly októbertől bűnügyi felügyeletté változtatta.

A szükséges eljárási cselekményeket a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói elvégezték, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.