Tragikomédiába kezd fordulni az ellenzéki osztozkodás a XII. kerületben

A Demokratikus Koalíció eközben ismét taktikázásba kezdett a Fidesz által vezetett kerületben.

2024. 03. 16. 15:33
Borítókép: Döme Zsuzsanna és Kovács Gergely (Fotó: Havran Zoltán)
Borítókép: Döme Zsuzsanna és Kovács Gergely (Fotó: Havran Zoltán)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglepő részleteket osztott meg a Partizán műsorában Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) társelnöke a XII. kerületi előválasztással kapcsolatban. A politikus elmondta, végül lehet, hogy mégsem lesz ellenzéki előválasztás Budapest XII. kerületében, mert a Demokratikus Koalíció nem ment bele a feltételekbe, és így már a Momentum sem tartja megfelelőnek a korábban előre tisztázottakat. 

Kovács emellett kifejtette, hogy jelenleg az ellenzéki pártok az előválasztás megszervezésével is rendkívül rosszul álnak. Annak ellenére, hogy már számtalan egyeztetést tartottak az ügyben, úgy tűnik, most a DK felrúgja a korábban kialkudott feltételeket, a Momentum pedig a Gyurcsány-párt mellett állva szintén kezd kihátrálni a megegyezés mögül. 

Az MKKP társelnökének saját bevallása szerint ha ő nyerné az előválasztást, ő lenne az ellenzéki polgármesterjelölt a fideszes Fonti Krisztinával szemben, és az egyéni választókerületek többségében is az MKKP indítana jelölteket. Magyarán választási győzelem esetén előfordulhatna, hogy az MKKP többséget szerez a XII. kerületi képviselő-testületben.

Mióta a XII. kerületet 2006 óta vezető Pokorni Zoltán bejelentette a visszavonulását, az ellenzék mintha vérszemet kapott volna, azonban a Hegyvidéken leginkább a kutyapárt van beágyazódva a baloldali pártok közül. Kovács Gergely társelnök nemrég már arról beszélt, hogy polgármester lesz a budai kerületben. A kutyapártban önkormányzati képviselő ezután lemondott pártja vezetéséről, majd egy nap múlva visszalépett, pont amiatt, mert a tagság kritizálta az előválasztáson való részvételét. 

A legutóbbi, 2019-es választásokon egyébként a kutyapárt nem indított polgármesterjelöltet, Pokorni Zoltán (Fidesz–KDNP) akkor a szavazatok 59 százalékát begyűjtve erősítette meg pozícióját a Hegyvidéken. 

Borítókép: Döme Zsuzsanna és Kovács Gergely, az MKKP társelnökei (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.