A Magyar Nemzet stábja újabb szülőt szólaltatott meg az óvodai pedofília ügyében, aki megdöbbentő részleteket árult el. A nevét, arcát és hangját érintettsége miatt nem vállaló édesapa elmondta, konkrétan az ő fiát fényképezgette a pedagógiai asszisztens többféle beállításban is. Egy másik gyereket pedig úgy ültetett az ölébe, ami – ahogy fogalmazott – egyáltalán nem természetes. Az édesapa szerint jó ideje fennállhattak a pedofil cselekmények, amit egyébként tudomása szerint az óvónők jeleztek is az intézményvezetőnek. Azt mondta, az igazgató hibázhatott, hogy nem lépett időben.
Újabb megdöbbentő részletek az újbudai pedofilbotrányról + videó
A XI. kerületi Szivárvány óvoda vezetője hibázhatott egy érintett szülő szerint, de az édesapa azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy az is gyanús, hogy az elkövető nevelőanyja fontos pozíciót töltött be a DK-s László Imre vezette baloldali önkormányzatnál.

A Magyar Nemzet megkérdezte azt is, tudnak-e arról, hogy az óvoda vezetője a fenntartónak, tehát a XI. kerületi önkormányzatnak jelezte-e a pedofíliagyanús eseteket. Azt a választ kaptuk, hogy remélték, hogy ez megtörtént. Csakhogy az apuka arra emlékeztetett, a gyanúsított nevelőanyja az óvodákért felelős terület vezetője a kerületben. Ez pedig magyarázatot adhat arra, hogy miért nem lépett az óvoda igazgatója annak ellenére, hogy értesült az esetekről.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem mindennapi késes támadás történt Pápán
Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem mindennapi késes támadás történt Pápán
Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!