„Ha elveink ellen támadnak, összezárunk, nem kicsit, nagyon!” – jelentette ki lapunknak elküldött közleményében a CÖF-CÖKA kuratóriumának az elnöke. Csizmadia László szerint a nemzeti konzervatív világ mára megtanulta, hogy amikor tétlenül szemlélte a korrupció és az ultraliberális pártok, valamint segédcsapataik sáskajárását, akkor a közösségi javak felfalásának adott szabad utat.
Itthon is véget kell vetni, hogy pénzéhes képviselőink vagy annak jelentkezők hazánk polgárai ellen szövetkezzenek, álmaikban birodalmi helytartókká válhassanak
– jelentette ki az elnök. Hozzátette: ők megélhetési politikusként idegen érdekeknek eladják nemcsak szolgálatukat, hanem lelküket is. Ennek megakadályozására szolgál, ha elveink előretörésével Brüsszel mellett, nemzetünk minden tagjának fővárosát, Budapestet is visszafoglalják a konzervatív erők. A közelgő európai uniós és a magyarországi önkormányzati választások kiváló lehetőséget biztosítanak erre.
Csizmadia úgy véli, a tapasztalatok azt mutatják, az ellenzéki képviselők azoknak, akik bizalmat adtak nekik, hátat fordítottak, és az Európai Unióban „gyékényen árulták nemzetünk polgárainak érdekeit”. Szerinte az ármánykodó árnyékkormány láthatatlan „titkosszolgálati” minisztere szövetkezik a külföldi pénzekből táplálkozó NGO-kal, és oknyomozóknak álcázott tollforgatókkal támadja a demokratikus alkotmányos rendet.
Hataloméhesen, fogcsikorgatva fenyegetőznek, előre isznak a medve bőrére, és attól sem riadnak vissza, hogy a legitim miniszterelnök lemondását követeljék. Erre a válasz: a demokráciában a nép dönt!
– hangsúlyozta. Az elnök megjegyezte: a béke mindent visz, remélhetőleg a háborúpártiakat is. Szavai szerint nyakkendővel nem lehet eltakarni a felforgatásra alkalmas és bevetett dollártámogatások fogadóit. „Plakátjaink erről szólnak” – tette hozzá. Mint fogalmazott, a dollárbaloldal a mammont szolgálja, ezt láttatni fogjuk a jövőben is, mert a démonizált pénz Isten szolgálatával ellenkezik. Csizmadia felidézte:
az ÁSZ és a NAV, amikor szükségét látta, ellenőrizte a CÖF-CÖKA működését. Választott módszereiket törvények igazgatják, a törvény betartása mindenkire vonatkozik.
„Az ellenzék által törvénybe ütköző zsebesek étvágya okot szolgáltatott, hiszen külföldről nem lehet támogatni dollármilliárdokkal egyetlen pártot sem, főleg, ha az államok szuverenitását vesszük figyelembe” – vélekedett.