„Most jó lenni katonának!” – százötvenen vonultak be tartalékosnak Bács-Kiskunban

A világban zajló történések indokolttá, szükségszerűvé és sürgetővé teszik, hogy a magyar haderő alkalmas legyen arra, hogy megvédje a magyar emberek életét, vagyonát és kultúráját – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: fontos feladat a kétkomponensű haderő kialakítása, amely a hivatásos és a területvédelmi tartalékosokból áll.

2024. 04. 10. 15:16
null
Fotó: Vasvári Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Honvédségben egy korszakváltás zajlik, amely a haderőfejlesztési programban 2015-2016 környékén indult el, és amely az elmúlt két évben felgyorsult – mondta a honvédelmi miniszter szerdán a Kiskunhalasi Szakképző Centrum Dékáni Árpád Technikumban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: Most jó lenni katonának!

A miniszter a Bács-Kiskun vármegye nyolc kadétiskolájából érkező, több mint 150 területvédelmi tartalékos szerződésének ünnepélyes aláírása alkalmából hangsúlyozta: a világban zajló történések indokolttá, szükségszerűvé és sürgetővé teszik, hogy a magyar haderő képes, alkalmas és elszánt legyen arra, hogy megvédje a magyar emberek életét, vagyonát és kultúráját. Rámutatott: 

Magyarországnak nagy szüksége van a magyar családok és az egész magyar társadalom aktív támogatására ahhoz a feladathoz, ami mindannyiunk előtt áll, hiszen a szomszédunkban dúló háború miatt lényegesen romlott az ország biztonsági helyzete az elmúlt két évben.

A területvédelmi tartalékosok szolgálata éppen ezért fontos és szükséges is – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy megkerülhetetlen és szükségszerű a Magyar Honvédség átfegyverzése és 

az egyik legfontosabb változtatás a kétkomponensű haderő kialakítása.

Az ország több településén, támaszpontszerűen működik a lehető legjobb felszereltségű és a legmagasabb kiképzettségi szintű hivatásos haderő. Ide érkeznek döntően az új eszközök mind a légierőt, mind a szárazföldi erőket, mind a különleges műveleteket tekintve – mondta.

Szavai szerint a másik komponens a területvédelmi tartalékosok, akik az egész országot behálózó hét területvédelmi ezredbe, az alattuk szervezett zászlóaljakba és századokba tartoznak. 

Az állomány nagy része helyben toborzott, helyben kiképzett, és részükre a hivatásos haderőtől eltérő, azt kiegészítő feladatrendszert alakítottak ki

 – sorolta.

Takács Attila, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese arról beszélt, hogy a béke jelenleg egy törékeny és mulandó állapot, amelynek a megőrzésében a honvédekre fontos szerep hárul. Mint mondta, a tartalékos katonák hidat képeznek a Magyar Honvédség és Magyarország lakossága között. Ezzel nem csupán az elfogadtatást szolgálják, hanem utat is mutatnak azoknak, akikben megvan a kellő motiváció és elszántság a csatlakozásra – fogalmazott.

Borítókép: Gyakorlatozó tartalékosok (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.