Egy helyben toporog Újbuda

A 2019 óta tartó balliberális uralom eredményeként Újbudán parkolási és közlekedési káosz alakult ki, az utcákat pedig elöntötte a szemét. Ezen változtatna a lokálpatrióta Király Nóra, aki a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjeként ígéretet tett arra, hogy a megválasztása esetén megtisztítja a kerületet.

2024. 05. 13. 5:20
Fotó: Gergely Zakany photography
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kerület megállt a fejlődésben, egy helyben toporog, ami az élet minden területén megmutatkozik. Erről beszélt lapunknak Király Nóra, a Fidesz–KDNP újbudai polgármesterjelöltje, aki szerint a romlás leginkább szembetűnő eleme, hogy nyoma sincs az önkormányzat vezetésében a lokálpatriotizmusnak, a lendületnek és a szakértelemnek. A kerületben tizenhárom évig képviselőként és öt évig alpolgármesterként dolgozó Király Nóra szerint

a jelenlegi városvezetés működésképtelenségét tökéletesen megmutatja az elmúlt években kialakuló parkolási káosz.

Elsősorban a tömegközlekedési csomópontok környékén lenne szükség ingyenes P+R parkolók építésére és a meglévő állomány bővítésére. Király Nóra a parkolási káosszal kapcsolatban azt mondta, parkolási lehetőséget kell biztosítani a kerületben élőknek.

– A városvezetésnek nagyon fontos feladata, hogy folyamatosan tárgyaljon, folyamatosan egyeztessen akár a cégekkel, akár más önkormányzatokkal, a fővárossal és természetesen a kormánnyal. Ezzel szemben

László Imre és az őt körülvevő emberek folyamatosan harcolnának valakivel, és nem tárgyalnak a kormányzattal, még akkor sem, hogyha ezzel hatalmas forrásoktól esnek el.

A jelenlegi DK–Momentum-vezetésnek ilyenformán nem sikerült megoldania a parkolási, illetve a közlekedési problémákat, mindeközben ellepte a szemét és a kosz Újbudát, nem lehet úgy végigmenni az utcákon, hogy az ember ne találkozzon szemétkupacokkal. A hajléktalanprobléma is egyre súlyosabbá vált a kerületben, annak ellenére, hogy a kérdést Tarlós István főpolgármestersége idején, hosszú évek alatt sikerült megoldania a fővárosnak  – jelentette ki Király Nóra, majd hozzátette, hogy a szivárványkoa­líciót vezető önkormányzat hatalmas, pazarló hivatalt tart fenn, és a városvezetés helyett a belső csatározásokkal vannak elfoglalva. A kerületben a korábbi években megszokott kettő helyett négy alpolgármester van, miközben a polgármester és a baloldal rendszeresen a kerületek és a főváros kivéreztetéséről beszél.

Ezzel szemben Király Nóra szakmai alapú önkormányzati vezetést képzel el, amelyben a pártkatonák helyett a szakértőknek és a civileknek jut fontos szerep.

Az önkormányzatot olyan kiszámítható és költséghatékony működésre kell átállítani, ami nem a közpénz elherdálásáról szól, hanem a közpénzek minél hatékonyabb hasznosításáról. Ezek után pedig újjá kell építeni Újbudát, és meg kell oldani az előző vezetés okozta problémákat

 – emelte ki a politikus.

A polgármesterjelölt szerint meg kell oldani a köztisztasági helyzetet is, mégpedig úgy, hogy több forrást és eszközt kell biztosítani az ezzel foglalkozó önkormányzati cégeknek. Szerinte a szemetesek leszerelése helyett folyamatosan újakat kellene kihelyezni. Mindemellett az elmúlt években

kiemelt problémává vált a közbiztonság kérdése is a kerületben,

ugyanis 2019-ben befejeződött a térfigyelő kamerák karbantartása és az újak kihelyezése, annak ellenére, hogy ezekre az eszközökre egyre nagyobb szükség lenne.

A mai világban, amikor egyre több bűncselekményről lehet hallani, és az emberek egyre inkább félnek, Magyarország egy kis oázis Európában, hiszen a kormánynak köszönhetően nem kell elszenvednünk az illegális migráció hatásait. Ettől függetlenül az embereknek nagy biztonságérzetet ad az, ha tudják, hogy a közvetlen lakóhelyükön térfigyelő kamerák vannak kihelyezve, a rendőrség, a közterület-felügyelet pedig harcra készen áll

 – emelte ki Király Nóra, aki kiemelte, hogy megválasztása esetén kiemelt hangsúlyt helyezne a közbiztonság megerősítésére és a szubjektív biztonságérzet helyreállítására.

Borítókép: Király Nóra, Újbuda polgármester-jelöltje (Fotó: Zákány Gergely)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.