Feljelentés Karácsonyék 2019-es kampánya miatt

Több súlyos bűncselekmény is megvalósulhatott Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányában, ezért Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője feljelentést tett a Nemzet Adó- és Vámhivatalnál a Magyar Nemzet tényfeltáró cikke alapján. A politikus szerint megalapozott a gyanú, hogy Karácsony bizalmi köréhez tartozó szereplők közreműködésével a külföldről pénzelt kampánnyal összefüggésben költségvetési csalást, pénzmosást és egyéb bűncselekményeket is elkövethettek.

2024. 05. 15. 8:32
KARÁCSONY Gergely
Karácsony Gergely főpolgármester Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyui Főigazgatóságánál Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus szerda reggel a közösségi oldalán posztolt videóban ismertette a lépését, amelynek alapját a Magyar Nemzet szombati cikkében szereplő terhelő adatok és a bemutatott dokumentumok szolgáltatták. 

Lapunk részletes tényfeltáró írást közölt arról, hogy Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát külföldi forrásból finanszírozták. A pénz egy gépjármű-bérbeadással foglalkozó cégen keresztül érkezett, majd a Városházán dolgozó közvetítő segítségével Perjés Gáborhoz, a főpolgármester bizalmasához, a kampányt bonyolító Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesület irányítójához került, aki több alkalommal összességében több tízmillió forintot befizetett a Mibu bankszámlájára. 

A szerkesztőségünkhöz feltehetően Karácsony Gergely közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott információcsomag része volt sok egyéb dokumentum – belső levelezések és hangfelvételek – mellett több jegyzőkönyv is, amelyek a Mibu egyesület állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitásáról készültek. 

Mindezek alapján Budai Gyula azt a gyanút fogalmazta meg a feljelentésében, hogy Karácsony Gergely és köre a 2019-es önkormányzati választási kampányban törvénytelen módszerekkel, több jogszabályt is megsértve használt fel tetemes mennyiségű pénzt. 

A feljelentésben szereplő bűncselekmények elkövetésének gyanújáról beszélt hétfőn a lapunknak nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán is. Az alkotmányjogász szerint amennyiben a cikkünkben leírtak bizonyítást nyernek, úgy a Bakony Rental Kft. ügyvezetője hűtlen kezelés és sikkasztás miatt felelhet, valamint a cég vezetése és Perjés Gábor is érintettek lehetnek pénzmosás és költségvetési csalás bűntettének elkövetésében. 

Idézzük fel, miért beszélnek a jogászok súlyos bűncselekmények elkövetésének gyanújáról! 

 

A pénz forrása egy rejtélyes külföldi cég 

Karácsony Gergely régi bizalmi embere – már a zugló polgármesteri időszakában, 2014 és 2019 között fontos pozíciókat töltött be a kerületi önkormányzatnál, jelenleg pedig a Fővárosi Vzművek kommunikációs vezetője – az a Mravik Zsolt, akinek a tulajdonában álló Bakony Rental Kft. 2019-ben, az azt megelőző évhez képest kiugró árbevételt produkált. Az ötszázezer forintról hirtelen 119,2 millió forintra duzzadt árbevétel egy egyszeri, 112,5 millió forintos tanácsadói szerződésnek köszönhető, amelyet Mravik cége a 2019-es pénzügyi beszámolója szerint egy EU-tagállami vevő részére nyújtott. 

 

Az egyik kulcsfigura ismét Tordai Csaba 

Fontos megjegyezni, hogy a Bakony Rental Kft. jogi képviselője egy szintén régi „ismerős”, Tordai Csaba, aki Karácsony Gergely jogi főtanácsadója a Városházán, már a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején államtitkári pozíciót töltött be az akkori Miniszterelnöki Hivatalban, és nem mellékesen Mravik Zsolt élettársa. Ennek fényében nem meglepő, hogy a cégbírósági adatok szerint a Bakony Rental Kft. székhelye az a budapesti, Váci út 34. szám alatt található ingatlan, amelynek a földhivatali nyilvántartás alapján ötven-ötven százalékos tulajdonosa Mravik Zsolt, illetve Tordai Csaba. 

 

Hetvenötmillió forint készpénzt adtak át Perjés Gábornak

A kft. pénzügyi beszámolójából az is kiderült, hogy Mravik még a 2019. októberi önkormányzati választások előtt osztalékelőleg címén kivett a cégből 89,4 millió forintot, amiből – információnk szerint – 75 milliót készpénzben átadott egy tanácsadóként jelenleg is a Városházán dolgozó munkatárs közreműködésével Perjés Gábornak. Mint arra már utaltunk, Perjés volt a Karácsony Gergely kampányát bonyolító Mibu egyesület vezetője. 

 

Így folyt tovább a pénz Karácsony kampányába

A már hivatkozott korábbi cikkünkben bankszámla-kivonatok bemutatásával feltártuk a Bakony Rental Kft.-ből kivett pénz további útját. Perjés a Mraviktól közvetítőn keresztül kapott 75 millió forintból több részletben, alkalmanként tízmillió forintot meg nem haladó összegeket befizetett a Mibu egyesület bankszámlájára. Azért kellett figyelnie az egyes befizetések nagyságára, mert a pénzmosás elleni törvény értelmében tízmillió forintos összeghatár felett már nyilatkoznia kellett volna a pénz eredetéről.

 

Ismert technika 

Lényegében ugyanazt a technikát alkalmazták, amit a 2021-es előválasztási kampány utólagos vizsgálata során megismerhetett már a közvélemény. Emlékezetes: a Karácsony miniszterelnökké válását elősegíteni hivatott 99 Mozgalom ügye abban a nemzetbiztonsági jelentésben látott napvilágot, amely a 2022-es országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról szólt. A 99 Mozgalom pénzügyeit szintén Perjés Gábor intézte, aki 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között több részletben, készpénzben fizetett be 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban.

 

A papírozás 

A két kampány finanszírozásának módja abban is hasonlít, hogy a vélhetően mindkét esetben jórészt külföldről érkezett pénzeket úgynevezett adománygyűjtő dobozokkal vagy ládákkal igyekeztek tisztára mosni. A Mibu bankszámlájára befizetett összegek „lepapírozását” szolgálhatták azok a – korábbi cikkünkben szintén bemutatott – jegyzőkönyvek, amelyek az egyesület állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitásáról készültek. Érdemes megjegyezni, hogy a jegyzőkönyvek adattartalma hiányos, hiszen az adomány címleteit, illetve a darabszámokat nem tüntették fel, holott ezek kötelező elemei az ilyen dokumentumoknak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.