– Az általunk delegált igazgatósági tag legalább négy alkalommal felvetette, hogy az addigra már kevesebb mint kétmilliárd forintos hitelt a város közel tízmilliárdos tartalékából fizesse vissza, mert az egy igen jó gazdasági döntés lenne. A vezérigazgató tárgyalt is a felvetésről Trippon Norbert gazdasági alpolgármesterrel, de az igazgatóságnak azt mondta, hogy a városvezetésnél nem talált meghallgatásra a felvetés – idézte fel Wintermantel Zsolt. Mindezek után Bartók Béla, az önkormányzat gazdasági bizottságának fideszes alelnöke már több mint egy évvel ezelőtt javasolta, hogy a kerület éljen az előtörlesztés lehetőségével, mert így jelentős pénzeket lehetne megspórolni, de ezt is elutasították.
– Ezt hívják felelőtlen gazdálkodásnak. Trippon Norbert kárt okozott. A jelenleg rendelkezésre álló megtakarításokból még most sem lenne késő lépni, de a baloldal inkább hazugságkampányt folytat, ahelyett, hogy Újpest érdekét szolgálnák – fejtette ki a fideszes polgármesterjelölt.
– Legyen Újpestnek olyan vezetése, amely felelősen gazdálkodik, megbízhatóan működteti és fejleszti a kerületet – szögezte le Wintermantel Zsolt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!