Végigsöpör a vihar az országon, kiadták a riasztást + videó

Villámlásra és jégesőre is figyelmeztetnek.

2024. 05. 27. 17:51
Fotó: Jean Christophe Bott
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Estig még főként az északnyugat-délkeleti sávban képződhetnek gomolyfelhők, amelyekből elszórtan zápor, zivatar kialakulhat – közölte a HungaroMet.

Éjszakára nagyrészt kiderül az ég, hajnalra a nyugati határvidéken néhol pára, ködfolt képződhet.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, azonban

a Nyugat-Dunántúlon szórványosan kell záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra számítani, emiatt citromsárga veszélyjelzést adtak ki az ország középső részére.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként megerősödhet a szél, és jégeső is előfordulhat.

 

A Dunántúlon az északira, északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok mentén akár viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hidegebb lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 23 és 29 fok között valószínű,

a nyugati határvidéken lesz hűvösebb.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Jean Christophe Bott)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.