Egy húszfős, 8-10 éves, piros sapkát viselő gyermekekből álló csoport úgy haladt át két kísérőjével a vasúti átjárón, miközben a fénysorompó pirosan villogott, vagyis tilos jelzést mutatott – adta hírül a Kemma. Az eset a Tata, tóvároskerti megállóhelynél történt.
Vérfagyasztó: piros volt a lámpa a vasúti átjáróban, de ez nem zavarta a húszfős gyermekcsoport vezetőit
Az egyik vágányon éppen indulni készült a vonat.

Hozzáfűzik, a megállóban álló vonat mozdonyvezetője észrevette, amint a felnőtt kísérők és a gyerekek áthaladnak az átjárón, és hosszas kürtölésbe kezdett. Bár a vonat az átkelő csoport miatt nem indult el,
a másik vágányon bármikor jöhetett volna szerelvény.
A MÁV azt közölte, hogy az ügyben feljelentést tesz.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gyurcsány támadta az Orbán-kormány által bejelentett adócsökkentéseket
A DK-vezér szerint Orbán Viktor és Donald Trump a békepárti politikájukkal „tönkreteszik a világot”.

Betört a tavasz, irány szemetet szedni!
A tavaszi nagytakarítás nemcsak az otthonainkban, hanem a természetben is fontos.

Idén először emelkedett 20 fok fölé a hőmérséklet
Érdekesség, hogy ennek ellenére a Balaton partján, Siófokon szerda délután mindössze 11,9 fokot mértek, ennél hidegebb csak a Kékestetőn volt.

Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz úgy beszélt az újságírókkal, mint a kapcaronggyal + videó
Beszédes az is, hogy még csak nem is a jobboldali média képviselői kérdezték.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter

Kiderült, a Real Madrid gólszerzője mit és miért kiabált Diego Simeone felé + videó

Márciusi pénzhoroszkóp: kiderült, ez a 3 csillagjegy számíthat anyagi bőségre

Váratlan helyről kapott csattanós megerősítést első MNB-s napján Varga Mihály

Sokkoló fotót tett közzé a NASA: mi történt a Földdel, erre mi a magyarázat?

Háború Ukrajnában - Úton a béke felé Ukrajna, ismét lángba borul a Közel-Kelet? + videó

A pápa elaludt

Férfi kézi: eltört a keze, az idényben már nem játszik a dán klasszis

Magyar Péternek vége, az SZDSZ rémisztő figurái lökik a szakadékba

Orbán Viktor fontos kérdést szeretne feltenni Macronnak

Újabb fordulat Kenderesi Tamás ügyében: itt a MACS-vezető reakciója a vádakra

Luis Enrique: Meg kell állítanunk a Liverpool három vadászgépét! + videó
Címoldalról ajánljuk