Komjáthi Imre nem nyugszik: MSZP-elnökként térne vissza, és megóvná a párt arculatát

Szerinte ötszázalékos az MSZP támogatottsága.

2024. 06. 25. 12:10
KOMJÁTHI Imre; KUNHALMI Ágnes
Fotó: Mónus Márton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komjáthi Imre szerint szükség van az MSZP-re, újra is indulna az elnöki posztért, de csak akkor, ha a társelnöki rendszert megszünteti a párt, mert „a magyarok vezérelvűek” – fogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában. 

A társelnökként nemrégiben megbukott Komjáthi a műsorban úgy fogalmazott: szerinte helyes volt 2022-ben az ellenzéki összefogás, annak ellenére, hogy végül bukta lett. Úgy látja, 

az MSZP jelenleg nagyjából ötszázalékos támogatottságú. 

– Az „erős kötődés miatt” nem is fogja engedni a párt logójának vagy nevének módosítását, szerinte szükség van arra, hogy az MSZP „szuverén” párt legyen – fogalmazott.

Arra ugyanakkor nem tudott választ adni, hogy az MSZP milyen felállásban fog indulni a 2026-os választáson, erre még nincsenek tervek.

A politikus szerint „megunták a választók a tökölődést és elmentek oda, ahol azt látták, hogy egy irányba lehet menni”. Úgy látja, ezt kell megértenie minden ellenzéki pártnak, aki pedig nem hallgatott az MSZP-re, az szerinte „megérdemli, hogy eltűnjön”.

A magyar társadalom vezérelvű. Egy vezető után mennek, egy vezető hangjára figyelnek. Azt gondolom, hogy ez is az a tanulság, amit le kell vonnia a Magyar Szocialista Pártnak

– mondta Komjáthi arról, hogy elnöknek jelöltetné magát a jövőben, de társelnöknek nem.

Emlékeztetőül, a mostani uniós választáson az MSZP a DK-val és a Párbeszéddel együtt indulva nyolc százalékot ért el. 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: MTI/Mónus Márton)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.