Jó cél érdekében fogott össze a vízimentőkkel a Porsche Hungaria

Súlyos betegségből felgyógyult gyerekek kikapcsolódását teszik lehetővé.

Forrás: MTI2024. 07. 25. 20:51
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos betegségből felgyógyult gyermekek és családjaik nyaralnak Balatonfűzfőn a Ments Életet Közhasznú Alapítvány, a Porsche Hungaria Kft. és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szervezésében. A résztvevők a vízimentők eszközeivel is megismerkedhettek csütörtökön a helyi kikötőben – közölte az MTI.

– Ötvenen érkeztek a hétfőtől szombatig tartó balatonfűzfői táborukba, súlyos, akár több éven át tartó betegségből gyógyult gyermekek, szüleik és testvéreik – mondta el a Ments életet a vízen is! elnevezésű programról Mikola József, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Hozzátette: a 14 éves alapítvány 

az évek során mintegy nyolcszáz családdal került kapcsolatba.

Bognár Tamás, a Porsche Hungaria Kft. kommunikációs vezetője jelezte, hogy a társaságuk életében mindig is kiemelt szerepet kapott, hogy minél szélesebb körben aktívan vegyenek részt társadalmi felelősségvállalásban. Hozzátette: már hosszú évek óta dolgoznak együtt a Ments Életet Közhasznú Alapítvánnyal, és fontos céljuk, hogy segítsék a társadalmat, a beteg gyermekeket nevelő családokat.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke elmondta, hogy a résztvevőknek bemutatják, hogy milyen eszközökkel dolgoznak a sürgősségi betegellátásban a vízen és a szárazföldön.

Ennek érdekében a tábor idejére az alsóörsi bázisukról áttelepültek Balatonfűzfőre esetkocsijukkal, amely az Országos Mentőszolgálat rendszerében dolgozik nyáron a megemelkedett lélekszám miatt, valamint a Rupert sürgősségi mentőhajóval, amely esetkocsi-felszereltséggel bír a vízen – ismertette a szakszolgálat elnöke.

Borítókép: Az eseményen készült kép (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.